Helyi kultúra

2022.06.27. 14:00

Kiállítás Csopakon: Madártávlatból figyeli a mai kor természetét

Péterfy Ábel festőművész Belső tájak című kiállítását Fenyvesi Ottó költő nyitotta meg a Zámbó Galériában.

Tóth B. Zsuzsa

Péterfy Ábel (középen) festményein visszatér a természethez, a természet fölé, a szabad alkotó ember magányába – mondta Fenyvesi Ottó költő (balra) a megnyitón. A jobb szélen Zámbó Attila galériatulajdonos Fotó: galéria

Péterfy Ábel (középen) festményein visszatér a természethez, a természet fölé, a szabad alkotó ember magányába – mondta Fenyvesi Ottó költő (balra) a megnyitón. A jobb szélen Zámbó Attila galériatulajdonos Fotó: galéria

Amint az a méltatásban elhangzott, Péterfy Ábelt a talált tárgyakból montázsolt robotjai után váratlanul a Balaton és a vidék témái és az ezekhez párosuló végtelenül őszinte kifejezési formák kezdték érdekelni. 
– Száguldásba kezdett a valóság egésze fölött, mintegy röptében, messziről még egy utolsó pillantást vetve a tájra és nem utolsósorban a civilizáció hulladékaira. Mintha valami mítosz mesélésébe fogott volna az emberiség kollektív emlékezetéből merítve a kidobott zománcos kádakat, a Balaton befagyott jegét, a zöld legelőt festményei középpontjába állítva. Ám a mítosz csak tükör, csak látszat. A valóság részletei nem úgy érdeklik, mint a realista elődöket, hanem mint szimbólumok, médiumok, intellektuális és érzelmi folyamatok katalizátorai. Nála a véletlenszerűen megtalált valóságdarabok, a téma és a tárgy nem annyira a plasztikus ábrázolással, mint magával a kiválasztással válik egyénivé. Tárgyakat – friss poétikai értékű médiumokat keresve valójában megnyilatkozási lehetőség után kutat, hogy felmutassa korunk belső természetét – mondta Fenyvesi Ottó. Leszögezte, hogy Péterfy festményeire jellemző a madárperspektíva, ebből a távolságból, innen a légritkított atmoszférából, a tegnap és a holnap nézőpontjából figyeli a mai tevékenységeket, a Balaton jegét ellepő, korcsolyázó, csúszkáló, vitorlázó tömeget. Festményein visszatér a természethez, a múlthoz ugyan, de nem bele a természetbe, hanem fölé, a szabad alkotó ember magányába. 
– Ha az egyik régebbi sorozata alapján kellene meghatározni poétikája gondolati eredőjét, azt mondanám, hogy ebben a ciklusban a létezés és az eltűnés, az enyészet problémája ihlette. A mostani csopaki kiállítás több festményén seregélyek csoportja száll, és a régi dal szerint „halál­esőt permeteznek”, a másikon egyenruhás embertömeg edz, „tajcsigyakorlatokat” végez fáradhatatlanul, a következő képen a befagyott Balaton jegén emberek korcsolyáznak. 
És láthatunk egy, az alföldi pusztán veszteglő vonatszerelvényt, de láthatunk egy napelemparkot, és vannak itt csónakban kuporgó emberek is. Ücsörögnek a nagy vízen, a bibliai semmi közepén. Csendes nyugalomban. Vagy éppen, hogy kiszolgáltatottan? Kik ők? Péterfy Ábelnek nem az ember konstrukciójának a megfestése fontos, inkább ezeknek a hangyányi, gombostűnyi lényeknek a társas magányáról, kiszolgáltatottságáról beszél, a kiismerhetetlenségükről. 
Péterfy Ábel azzal, hogy kiköltözött a természetbe, Kenesére, a Balaton mellé, az öreg családi házba, szinte törvényszerű volt, hogy megtalálja a természetet, a Balatont, a tájat, a vitorlásokat, a rá jellemző madárperspektívát. 
Csak egy pillanatra feledkezik rá a látványra, jelzésszerűen szinte, és gyorsan tovább is lép. Mintha azt akarná megmutatni, hogy ebből a magasságból minden igazság csak részlet, minden valóság egy másik valóságba alakul át, és minden csak átmeneti, csak a következő perc valóságáig tart. Az elmúlás állandóan jelen van. 
Péterfy számára a hagyomány újraírása a puszta játékon túl abban is lényeges, hogy a felidézett tartalom és forma, avagy a megidézett alakok, szerepek és szituációk a lírai éntől hol eltávolító erőként hatnak, hol saját identifikációját erősítik és rajzolják ki. Ily módon egyfajta identitásképző, identitáserősítő hatásuk van. Tehát az önreflexió, az önértelmezés a tét, vagyis az újraírt hagyomány által a művész elhelyezi magát a „folytonosság”, a kollektív emlékezet fonalán. 
Péterfy Ábel esetében az ironikus viszonyt létrehozó utalások mögött körvonalazódik a művészi én a maga személyességével. 
Ma már tudjuk, nem hatásvadász annak a kérdésnek a feltevése, hogy évtizedek vagy századok múlva egyáltalán lesz-e emberi kultúra a földön, vagy nem. Vagy csak robotok, okostelefonok, playstationök, kidobott zománcos kádak maradnak utánunk? – tette fel a kérdést Fenyvesi a megnyitón. 
A kiállítás július 7-ig látogatható. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában