Pajtaprogram

2022.06.02. 20:00

Klasszikus zenével ünnepelték a gyereknapot Vászolyon

Szergej Prokofjev Péter és a farkas című, gyermekeknek írt zenés mesejátékát adta elő a neves hazai zenekarok művészeiből formálódó kamaraegyüttes Vászolyon a népházban az elmúlt hétvégén. Az előadás Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Pajtaprogramjának keretében valósult meg.

Kovács Erika

Szergej Prokofjev Péter és a farkas című, gyermekeknek írt zenés mesejátékát adta elő a neves hazai zenekarok művészeiből formálódó kamaraegyüttes Vászolyon

Forrás: Pesthy Márton/Napló

A kamaraegyüttes nagy sikerrel mutatta be a művet a közönségnek, köztük sok gyereknek, a művészek a színvonalas muzsikálás mellett hangszerbemutatóval is meglepték az érdeklődőket. 
A vászolyi kötődésű Ács Ákos klarinétművész humoros és sok információt tartalmazó bevezetőjével, valamint hangszert ismertető előadásával sikerült a gyermekek érdeklődését felkelteni, akik aztán nagy figyelemmel követték a zenés mesejátékot. 
Az alkalmi kamarazenekart alkotó művészek gyakran és szívesen vállalkoznak rá, hogy gyermekeknek muzsikáljanak, ugyanis szívügyüknek tekintik, hogy közel hozzák és megszerettessék velük a klasszikus zenét. 
Illési Erika, a Budapesti Fesztiválzenekar hegedűse ez alkalommal a narrátor szerepét vállalta, és szintén ebből a zenekarból érkezett a nagypapát alakító Tallián Dániel fagottművész, a farkast eljátszó Szőke Zoltán kürtművész, Ács Ákos klarinétművész pedig a macskát vitte színre. A kismadarat Bánki Berta, a Dohnányi Zenekar tagja személyesítette meg fuvolán, a kiskacsát Berta Beáta oboaművész a MÁV Szimfonikus Zenekarból. Az együttes legfiatalabb tagja, Hencz Kornél, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanul, ütősként a vadász megszemélyesítőjeként lépett színre. 
Az előadást hatalmas tapssal köszönte meg a közönség, majd a szép koncertet újabb program követte: sok érdeklődőt vonzott a májusfa-kitáncolás közös falatozással és sok beszélgetéssel a Faluszínben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában