Kiállítás

2022.06.29. 16:00

Mesés világba kalauzolnak a csillogó csodák a Thury-várban

Oszvald Nándor aranykoszorús ötvösművész válogatott alkotásaiból nyílt kiállítás y közelmúltban a várpalotai Thury-vár Márványtermében. A tárlaton bemutatott munkák - melyek között több hazai és nemzetközi ékszerkiállítás díjnyertes alkotásai is láthatóak - mindegyike nemesfémből készült.

Szabó Péter Dániel

A különleges tárlaton látható egy az Afganisztán területén folytatott ásatásról előkerült korona másolata is

A különleges kiállításon láthatóak az alkotó világkörüli utazásai ihlette autó-, motor- és hajómakettjei, de szemet gyönyörködtető egyházi kegytárgyak is kerültek tárlókba. A tárlat nagy részét azonban történelmi  leletanyagokra alapozott tárgyak alkotják, melyek a Jászság és annak szkíta múltra visszavezethető történelmi hagyományait mutatják be. – Olyan különleges műtárgyakat szeretnék készíteni, amelyek a későbbiekben megmaradnak majd az utókor számára. Ilyenek a különleges makettek, de Jászberényben, az ottani templomba kegytárgyakat is készítettem. Szkíta örökségünk egy részét is próbálom megjeleníteni, történelmi leletek alapján dolgozom.  A várpalotai kiállításon is látható az Afganisztán területén folytatott ásatásról előkerült korona másolatát – mondta el kérdésünkre Oszvald Nándor. 

A „Csillogó csodák” névre keresztelt tárlatot Gulyás András Zoltán ajánlotta a megnyitón az érdeklődők figyelmébe. A Jász Múzeum főmuzeológusa úgy fogalmazott, „a kiállított ötvösművek által a távoli időbe utazunk ezüst szárnyakkal”. 

– A bemutatott tárgyak felidézik az ókori kelet mesés gazdagságát. Ám itt nem a mesés India vagy Kína, de nem is a Közel-Kelet kincsivel találkozunk, hanem a Kárpát-medencétől az Aral-tóig és a Tien-sanig húzódó hatalmas füves pusztaság népeinek mesés gazdagságát tapasztalhatjuk meg – hangsúlyozta Gulyás András Zoltán.

A szemet gyönyörködtető  ötvösművészeti remekek nemcsak a legendákkal átszőtt szkíta világba kalauzolják a szemlélőt, hanem a művész munkásságának egy másfajta szegletébe is bepillantást engednek, mely ötvözi  az ékszerész mesterséget a makettkészítéssel.  Oszvald Nándor e hobbi iránti vonzalma az Állami Pénzverdében töltött éveknek köszönhető, ahol különleges díszműtárgyakat, például tűzzománccal és drágakövekkel díszített hajókat, sakk-készleteket készített külföldi megrendelők részére. Az ott szerzett tapasztalatai felhasználásával, azóta saját manufaktúrájában számos különleges makett született a művész kezei alatt. 

A Jászságból érkezett Oszvald Nándor ötvösművész alkotásai a nyár végéig láthatóak Várpalotán
Forrás: Szabó Péter Dániel/Napló

A történelmi múlt és az egzotikus utazások ihlette makettek csillogó csodáira való ráhangolódást a kiállítás megnyitóján Éltető Erzsébet szavalata tette teljessé. Oszvald Nándor alkotásai augusztus 21-ig tekinthetőek meg a Thury-vár Márványtermében. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában