Nem! Nem! Soha – Trianon-kiállítás nyílt Devecserben

Bors Géza évtizedek óta nyitott arra, hogy a mások számára feleslegesnek tűnő apró használati tárgyakat, a „sok hasznavehetetlen vacakot, megsárgult újságot, öreg könyveket” megmentse az enyészettől. Való­színűleg anyaga nagy része most is így jött össze, más része pedig egy tudatos, tervezett gyűjtés, múltmegőrzés vágyának eredménye. Megőrzött csipkés szélű, régi fényképeket, családok levelezőlapjait, öreg poharait, félretett falvédőit. 
A tavalyi falvédő-kiállításra sok-sok darabból álló, hímzett gyűjteményt hozott Bors Géza. A gyűjtő persze nem csak a falvédők értékét érzi, hanem a múlt minden értékét becsüli. Hűen mutatja ezt a trianoni kiállítás. Bors Géza méltán lett a szomszédos Vas megyei Jánosházán a helyi értéktár-bizottságának elnöke. 
Más egyebek megőrzése, gyűjtése mellett Bors Géza már régebben elmondta, hogy falvédői közül a legféltettebbek az úgynevezett történelmi darabok, amelyek Trianonnal, a revízióval foglalkoznak hímzett képes és szöveges formában. Íme, néhány kihímzett szöveg a történelmi feliratok közül: „Turul madár szállj, sehol meg ne állj, vidd el a mi üzenetünk, lesz még magyar nyár!” S egy másik szövegben is a bizakodás szólal meg: „Az igazság csillaga felragyogott a magyar égen, miénk lesz még Magyarország úgy, mint réges régen.” 
A júniusi trianoni kiállításra korabeli és napjainkban megjelenő könyveket (friss kiadás például Romsics Ignác A trianoni békeszerződés), kiadványokat is tett a tárlókba, mint például: Világostól Trianonig, Igazságot Magyarországnak (e könyvek többféle kiadásban). Korabeli lapokat is láthatunk. Olvashatjuk a Pesti Hírlap, a Nemzeti Ujság, az Új Barázda, a Friss Ujság korabeli cikkeit, amelyek a trianoni döntésről értesítik az ország lakóit, olvasóit. Eredeti szórólapokat, plakátokat is találhatunk a kiállításon: „Délvidék visszatér!”, vagy az „Erdélyi kiáltvány!” Láthat az érdeklődő korabeli gyufásdobozt, tolltartót Nem! Nem! Soha! felirattal. 

Megtekinthetjük egy tárlóban a bögrék, üvegpoharak, tányérok, címeres nyomással készült befőttesüvegekből álló gyűjteményt, melynek minden darabja a fájdalmas Trianont idézi. Több – száz évvel ezelőtt keretezett –, szinte minden házban őrzött verses falikép idézi még rajzokkal illusztrálva az ország szétszaggatása mellett a bizakodást: „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában.” (Papp-Váry Elemérné Sziklai Szeréna verse) 
Az alábbiakban pillantsunk bele néhány gondolat erejéig az Erdélyi kiáltványba: 
„Testvérek! Magyarok! Románok! Németek! 
(…) A hadseregek bevonulnak földetekre és minden körülmények között biztosítják a békét, biztonságot, nagyobb kenyeret! Vége szakad a bizonytalanságnak, a gazdasági dermedtségnek, a kenyértelenségnek! Mindenki maradjon a helyén! Egyetlen őslakosnak sem lesz bántódása. (…) Bizalom és nyugalom! Félre a gyűlölködéssel! Biztosak lehettek afelől, hogy megtaláljuk egymás szívét!” Párkányba 1938. november 6-án, Kassára november 11-én, Beregszászra november 10-én vonultak be a magyarok. Szép ünnepségekkel, magyaros ruhába öltözve, virággal, örömmámorban fogadta őket a magyar lakosság. 
Bors Géza elhozta – kiállításra készen, kinagyítva – azokat a dokumentumokat is, melyek a sajnálatos trianoni békeszerződés előzetes tárgyalásait mutatták be. E fejezet azt a címet kapta: A vég… 
A történelmi helyzet azóta is változatlan. Az elmúlt száz évben mégis annyit módosult a trianoni állapot, hogy az adott ország az elcsatolt területekre előszeretettel telepítette le a nem magyar ajkú lakosságát. A magyar ajkúak pedig részben (például a vegyes házasságokkal vagy a jobb érvényesülési lehetőségek miatt) háttérbe szo- rították anyanyelvüket, elfedték vagy csak csendben tartották meg identitásukat. Mindez az utóbbi évtizedekben kissé javult, de jelentős számban költöztek át magyarok az anyaországba, vagy a világ sok-sok országába szétszóródtak. 
Trianon óta az elcsatolt területeken a magyar lakosság lélekszáma az 1920-as évekhez képest csökkent. Bors Géza gyűjteményének minden darabja ezt a fájdalmat tükrözi és a fel nem adott reményt jeleníti meg, amit a lakosság hosszú-hosszú ideig, soha nem felejtve a szívében hordozott… 
M. Mester Katalin, 
Devecser 

A trianoni békeszerződés aláírása után (1920. június 4.) a Területvédő Liga és a Védő Ligák Szövetsége céljuknak tűzték ki Magyarország területi integritásának megőrzését. Ebből a gondolatból kiindulva pályázatot hirdettek egy maximum húszszavas imára, fohászra, illetve egy maximum tízszavas jelmondat megírására. A kiírásban feltételként szerepelt, hogy a rövid, de frappáns szövegek híven fejezzék ki, az ország nem nyugszik bele területei elvesztésébe, és minden lehetséges módon küzdeni fog az elcsatolt területek visszaszerzéséért. A pályázat eredeti szövege így hangzott: „A Védő Ligák Szövetsége pályázatot hirdet: 1. legfeljebb husz szóból álló imára, fohászra és 2. legfeljebb tiz szóból álló jelmondatra. Ugy az ima vagy fohász, mint a jelmondat azt a gondolatot fejezze ki, hogy minden törekvésünk elrabolt országrészeink visszafoglalására irányuljon és addig nem lesz pihenésünk, míg hazánk ujból egységes nem lesz.” A Rákosi Jenő által elnökölt bíráló­bizottság Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna költőnő Magyar Hiszekegy című írását hirdette ki győztesnek az ima, fohász kategóriában. B. Szabó Mihály nyugalmazott főispán „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország” frázisát pedig a jelmondat kategóriában kiáltották ki győztesnek. Az ima a Horthy-korszak „nemzeti imádsága”, a jelmondattal együtt pedig a magyar irredentizmust és területi revizionizmust máig kifejező „himnusza” lett. Utóbbinak gyakori verziója, átirata még a „Csonka Magyarország nem ország, Nagy-Magyarország mennyország”, melyben az „egész” szót a „Nagy” helyettesíti. Magyar Hiszekegy (Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna): „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában: Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásá­ban! Ámen.” (Forrás: Wikipédia)