Dunántúli képek és hűség a tájhoz

2022.06.28. 10:00

Németh István Péter egy újabb tanulmánykötetet szentelt Simon István költőnek

Fél év elteltével újabb tanulmánykötettel jelentkezett a városban élő Németh István Péter költő, irodalomtörténész. Ezúttal a Bazsiban született és eltemetett Simon István munkásságát dolgozta fel A szív mindig hazatalál című munkájában.

Kellei György

Fotó: Picasa

Családi szálak is fűzték Simon Istvánhoz. Ő volt az ön életében az első olyan költő, akitől megtudta, mit jelent poétának lenni. Hatott önre a pályája elején? 

– Igen, hiszen az ő dalszerű lírája beleszüremlett első próbálkozásaimba. Simon István barátsággal tartotta számon szüleimet, fiatal édesanyám verseit megőrizte, amiket halála után visszajuttattak hozzánk munkatársai. Mindenkinek van egy első költője, Nemes Nagy Ágnesnek Áprily Lajos volt, Bazsi és Tapolca pedig olyan közel esnek egymáshoz, hogy azt mondhatom: a költővel közös a bölcsőhelyünk. 

Ebben a kötetben is megtalálhatók tanulmányírói módszerének sarkalatos elemei: összevetések és párhuzamok hazai és külföldi alkotókkal. Ezúttal milyen kutatómunkát végzett? 

– Hosszú évek óta gyűltek a cédulák, a könyvjelzők, a begépelések. Több fejezet időközben folyóiratban jelent meg, és az évenként Bazsiban tartott Simon István-emlék­napon fölolvasott írásaim majd mindegyikének szerkesztett változata is helyet kapott A szív mindig hazatalál című könyvemben. A kötet második felébe kerültek bele új tanulmányaim. 

A költő első kötete 1944-ben, 18 éves korában jelent meg. Válogatott verseit Szemek emléke címmel 1986-ban adták ki. Két olyan kötetről tudok, amely emlékének adózott: Pályatársak Simon Istvánról (1986) és Laczkó András monográfiája (1999). Közben kitörölték volna – ahogy írja – ebben „a kényelmes felejtésre berendezkedő modern világban” az irodalmi kánonból? 

– Ha koronként kőbe vésték volna a kánonokat, ugyan hova vinne ma a velük kirakható út? Ki tudja, Petőfi hogyan kapna helyet Vas Gereben mellett? Weöres Sándor egyszerűen annyi értéket válogatott ki a magyar költészet évszázadaiból (Három veréb hat szemmel), hogy eszünkbe sem jutott a méricskélés a versek láttán, hogy ki a nagy, ki a közepes, ki a poeta minor. Antológiájának egyetlen oldala sem unalmas, a száraz irodalomtörténetek helyett végig eleven olvasmány. Simon István lírájának dunántúli képeit, dallamait, anyanyelv-ízeit, tájhűségét, népszeretetét igyekeztem visszaidézni a könyvemben, ám nem hallgattam el e fölsorolt eszményeket valló költőtípus tragédiáját sem. 

A Mirzáról, egy kiscsikóról írt költeménye 1954-ben egy csapásra népszerűvé tette. Verseit vagy tíz nyelvre lefordították, országgyűlési képviselő, a Kortárs folyóirat szerkesztője. Féltékenykedtek a pályatársai? 

– Révai József és a legtöbb irodalompolitikus arra biztatta Simon Istvánt, hogy legyen harcosabb. Ő válaszul akkor írta – minden sematizmustól mentes – falujáról e szép verseket. Mondták is neki, hogy Simon elvtárs, ezek sem harcos versek. Ám tényleg egy egész ország szerette a költeményeit. Művészetének és munkabírásának nem voltak irigyei, látták, hogy nem átlagos érzékenységgel dolgozik mindenfelé. Simon Istvánt maradandó soraiért sem irigyelték, hi- szen a költőket leginkább saját műveik foglalkoztatják. Si- mon utolsó kötetének Graves- díjas szonettremekei érdemeltek voltak nagyobb figyelmet, de akkor már beteg volt, holt- sápadtan vezette a József Attila-szavalóverseny döntőjét a televízió stúdiójában. Ezt emlegették legtöbbször. 

 

Simon még a halála előtt nyolc évvel arra kérte barátját, orvosát, Mészáros Istvánt, hogy „Ide figyelj, pajtás, aztán ha meghalok, ne hagyj ám a Farkasréti temetőben eltemetni… Még képesek volnának rá… Vitess engem Bazsiba!” Hogyan telt az utolsó három hete a sümegi kórházban? Aczél György meglátogatta és bocsánatot kért tőle. Miért? 

– A televízióban való szereplés utáni néhány hónapban már valóban kórházi szobájában látogathatták meg barátai és „ellenségei” is. Ővele nem lehetett összeveszni. Történt, hogy Illyés Gyula Számadó című szonettjét közölte a Kortárs folyóirat, amelynek Simon István volt a főszerkesztője. Nem a szerzőt, hanem Simont tették felelőssé azért, mert ez a vers megjelent. Egyszerűen elcsapták állásából. Nagyon fájt neki. Ha manapság valaki fiatal föllapozza azt a lapszámot, vagy Illyés Gyula köteteiből kikeresi a Számadót, talán nem is érti az egészet. Aczél György bocsánatot kért ezért Simontól a költő süme- gi betegágyánál. Mint irodalomtörténész senkit nem akartam sem bearanyozni, sem bekormozni. Révész Sándor Aczél-monográfiájáról írta N. Pál József barátom, hogy aki sokat olvas valakit, azt a szerzőt okvetlenül megszereti. Én Simon Istvánt olvastam sokat. 

Címkék#kötet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában