Szent Bernát úgy vélte, többet tanult az erdőben, tölgyek közt, mint sok könyvből

– Az arborétum egy hosszú projekt, hiszen az 1700-as években kezdték el kialakítani a szerzetesek, s aztán a XIX. században amerre csak jártak a világban, onnan hoztak növényt ide a ciszterci atyák. Ezeknek egy része már kiöregedett, részben azóta is élnek. Az angolkert szépségét az adja, hogy fás és ligetes területek váltakoznak benne. Évtizedek óta az apátság egyik fő látnivalója, nevezetessége, s egyben utal a korábban itt élt ciszterci szerzetesek életére is, amelyhez a halastavak mindig hozzátartoztak. Szent Bernát követői ugyanis a középkorban a négylábúak húsát – a regula szerint – nem ették. Folyóvíz mellé települtek jellemzően, ha mocsarakat találtak, azokat lecsapolták, átalakították az elődök. 
Az arborétum a természetet megjelenítő hely, ahol Isten keze nyoma könnyen tetten érhető. Szent Bernát mondása is úgy szólt, hogy többet tanult az erdőben, a tölgyek között, mint sok könyvből. Elvonulva a természetbe, abból kiindulva teremtőjére következtethet az ember, az alkotóra. Könnyebb így felfedezni Isten jelenlétét, magunkat is a természetben elhelyezve, nem pedig a teremtés egyedülálló csúcsaként. Ősi kísértésünk, hogy mintegy Istennek hisszük magunkat, azt gondoljuk, mindenről dönthetünk. Az arborétumban szükségszerűen érezhetjük, hogy csak része vagyok a valóságnak, a mindenségnek, s erre ráébredni felszabadító érzés. Emberek tömegei éppen a teremtettség tagadásával, azzal, hogy minden felett állónak tartják magukat veszítik el a lehetőséget, hogy valóban nagyobbá lehessenek, hogy a természet fölé tudjanak a lelkiek által emelkedni, felülmúlják a fizikai, a biológiai létet. Kicsinek kell lenni, hogy nagyobbak lehessünk – ez ellentmondásnak tűnik, de keresztény életünk ilyen ellentmondásnak tűnő tanítás és tapasztalatok által vezet Isten és magunk fölé – fogalmazott az apát.

Az arborétum vezetője, Szalai Márta elmondta, hogy a 22 hektáros területen öt kilométernyi a sétautak együttes hossza, a kialakított ajánlott útvonal 2,6 kilométeres. Másfél órát érdemes legalább rászánni, hogy utóbbin végigmenjünk, nézelődjünk. A négyszáz éves kocsányos tölgy a legidősebb, emblematikus fa a parkban, ám a legtöbben meglepődnek, ha meglátják, mert nem ez a legmagasabb, és vannak nála vastagabb törzsűek is. 
Megemlítette a kislevelű kacurafát, amely lombhullatáskor kalácsillatot áraszt, tavasszal bíborlila levelei az ágain végigfutva belepik azokat. A tulipánfa júniusban virágzik, májusban a magnólia, a liliomfa.
Összesen 507 faj és fajta, cserjék, fás növények találhatók a kertben, amely már 53 óta természetvédelmi terület. A Bakonyban őshonos fákat gondozták itt eleinte, utána úgynevezett egzótákat, távoli tájakra jellemzőeket, amelyek közül először európai vörösfenyőt telepítettek ide, amely lombhullató. Az arborétumban található tó 0,6 hektáros, sok hal van benne, két vadkacsacsalád otthona. A parkban a kidőlt fákat, a kivágottak törzseinek egy részét meghagyják, ahogyan fűnyírásra is csak később, tavasz után kerítenek sort, mert ez így jó életteret biztosít az erdei rovaroknak.  
Más világba léphetünk be az arborétum kapuján. Meseszerű élményt jelent, ahogy az ég felé mutató fák közül újabb és újabb rét bukkan elő a levelek között átszűrődő fényben. Felfedezhetjük magunknak az óriási pitypang, a kisvirágú nenyúljhozzám, a barkócaberkenye, a sárga akác, a medvetalp szépségét. A Cuha partján, a fák alatt a virágzó medvehagyma mezők látványa tavasszal megkapó, és számos illat invitálja további sétára a látogatókat.