Helyi kultúra

2022.06.29. 11:00

Színvonalas koncerten vehettek részt

A Padragi Bányász Férfikórus is meghívást kapott a Kóta – Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége alapításának 50. évfordulója tiszteletére szervezett kórushangversenyre, amelyet a Zeneakadémián tartottak június 19-én.

Tisler Anna

A férfikari szekcióban az ajkaiakon kívül két kórus, a pécsi Bartók Béla Férfikar Lakner Tamás vezényletével, valamint a szolnoki MÁV Férfikórus Juhászné Zsákai Katalin vezetésével szerepelt. 
A kórusok közösen három dalt szólaltattak meg, Bárdos Lajos Dana-dana Juhászné Zsákai Katalin, Gárdonyi Zoltán–Kriza János Jere bé violám Kanyárné Grünvald Petra és Kodály Zoltán Huszt Lakner Tamás vezénylésével. 
– Számunkra már a meghívás is hatalmas megtiszteltetés volt, hiszen azt jelenti, hogy a Padragi Bányász Férfikórus ma olyan szakmai színvonalon van, amely alkalmassá teszi arra, hogy az ország egyik kiemelt koncertjén részt vegyen – fogalmazta meg Vági Károly, a Padragi Bányász Férfikórus Egyesület elnöke. 
– Megtisztelő olyan színpadon állni, ahol a magyar és az európai zenei kultúra legjobbjai szerepeltek. Ezt fokozta az a tudat, hogy a nézők között foglal helyet Kodály Zoltán özvegye, Péczely Sarolta – tette hozzá Vági Károly. 
A kórus július 2-án Keszthelyen, a Keszthelyi Dalünnep alkalmával minősítő hangversenyen vesz részt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában