Valóra vált az álom

2022.06.24. 09:00

Tóth Kiara szólóban és zenekarával egyaránt sikeres

Tóth Kiara nevét 2014-ben ismerte meg az ország, amikor az egyik kereskedelmi tévécsatorna Friderikusz Sándor vezette Az ének iskolája című tehetségkutató műsorában a döntőig jutott.

Szijártó János

Egy kislány valamikor arról álmodott, hogy énekes legyen. Mára felnőtt, gyakran áll színpadon, és a nevét egy ország ismeri: Tóth Kiara Fotó: Szijártó János/Napló

Egy kislány valamikor arról álmodott, hogy énekes legyen. Mára felnőtt, gyakran áll színpadon, és a nevét egy ország ismeri: Tóth Kiara Fotó: Szijártó János/Napló

A Napló olvasói viszont már előbb olvashattak róla, hiszen kilencéves korától kezdve a Tapolcai Musical Színpad tagja. Tehetsége itt kezdett kibontakozni, s édesanyján kívül éppen a társulat vezetője, Halápiné Kálmán Katalin biztatta, hogy jelentkezzen a nagy megmérettetésre. 
Azóta eltelt nyolc év, Kiara immár felnőtt nőként lép fel szólóban vagy zenekarával, a napokban éppen a Tapolcai Musical Színpad gálaműsorában énekelt, s a közönség hosszú percekig tartó tapsa jelezte a feléje áradó szeretetet, megbecsülést. Az előadás után beszélgettünk. 
Hetedik osztályos voltál, amikor a Napló újságírójaként arról kérdeztelek, hogy mi szeretnél lenni. Akkor már a tehetségkutató műsor döntőjében voltál. Egyértelműen azt válaszoltad, hogy énekes. Hozzátetted, természetesen előbb Zalahalápon az általános, majd utána a középiskola elvégzésére koncentrálsz, de szilárd elhatározásod, hogy énekes legyél. Hogyan alakult az életed? 
– Az ének iskolája verseny országos döntőjéig jutottam, a legjobb hat között végeztem akkor, 2014-ben. Ez olyan lehetőségeket nyitott meg számomra, amelyekről mindig is álmodtam. A műsorban Szandi volt az osztályfőnököm, a mentorom, segítőm, ám nemcsak tőle, hanem a mellénk rendelt énektanártól is nagyon sokat tanultam. A közös órákon például a légzéstechnikát, amely kiemelten fontos egy énekes számára. Természetesen a tanulmányaimat sem hanyagoltam el, bár sok fellépésem adódott ettől kezdve. Imádom a természetet, különösen a lovakat, így az általános iskola után egy kaposvári mezőgazdasági középiskolában folytattam tanulmányaimat. Sajnos a megyében akkor nem volt közelebb ilyen iskola, ezért döntöttünk a Somogy megyei intézmény mellett. Itt érettségiztem, s ezzel együtt szereztem állattenyésztői végzettséget, majd a technikusi képzésen állategészségügyi szakasszisztensi képzettséget. Végül a lovasedzői képzést is elvégeztem. Most éppen azt tervezem, hogy mostani kereskedelmi állásomat feladva ismét lovasedzőként helyezkedem el. És persze énekelek. 
Van zenekarod, amelyet az X-faktorból ismerhetett meg a hazai közönség. The Harmonies néven indultatok, és végül a rengeteg versenyző közül előkelő helyezéseket értetek el a tavalyi megmérettetésen. 
– Igen, hatalmas öröm volt számomra, hogy az X-faktor ötödik helyezettjei lettünk. A mentorok által összeállított háromfős csapatunkkal a zenekarok között pedig a 10. X-faktor legjobb zenekara címet kaptuk. Nagyon sokan támogattak minket, mentorunk Csobot Adél, énektanárunk Molnár Márta, akik a legtöbb energiát fektették belénk, hogy hétről hétre jobban teljesítsünk. Munkájukért nem tudok elég hálás lenni. Örök élmény lesz számomra az X-faktor, tulajdonképpen ez egy valóra vált álom. Tudom, hasonlóan érez a The Harmonies másik két tagja is, Száraz Hanna és Kántor Kamilla is. Velük gyakran találkozom, volt már több közös fellépésünk, és az augusztus sűrű is lesz ebből a szempontból. Örülök annak, hogy sok a fellépés, hiszen mindig is ezt szerettem volna. A próbákat általában a fellépés helyszínén iktatjuk be, de ezenkívül is találkozunk, hiszen terveinkben saját dalok is szerepelnek. Egy már elérhető a világhálón, Nincs határ címmel, és őszintén mondhatom, sok pozitív visszajelzés érkezett rá. Ami újabb impulzus ahhoz, hogy jó úton járunk. Megjegyzem, szólókarrierem repertoárjában is tervben vannak a saját dalok. 
Először a 2013 decemberében Tapolcán bemutatott Légy jó mindhalálig című musical főszereplőjeként láttalak, hallottalak, a közönség pedig állva tapsolt az előadás végén a fiúszerepben kiemelkedő teljesítményt nyújtó lánynak. Hogyan emlékszel erre? 
– Az igaz, hogy kilencéves koromtól kezdve énekeltem a Tapolcai Musical Színpadban, de az első komoly szerep, főszerep ekkor talált meg engem. Nagy kihívás volt, de minden percét élveztem, s ma is jó szívvel emlékszem vissza rá. Azt sajnálom csak, hogy akár többször is be lehetett volna mutatni a darabot. Számomra ez jelentette az ugródeszkát, amely jó irányba repített. Nem felejtem el soha. Manapság sokat utazom, de nem fáraszt, élvezem a színpadi létet. Arra azonban ügyelek, hogy a szabadidőmet észszerűen osszam be, jusson elég idő a családra, s egy-egy kirándulás vagy éppen csak egy kint töltött óra idejére tudjam élvezni a természet szépségeit, az onnan áradó nyugalmat. 

Címkék#ének#Zene
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában