Koncert

2022.07.01. 16:24

Kollár Kálmán emlékdíjat alapítottak

A kilencven éve született és tíz éve elhunyt Kollár Kálmán előtt tisztelegve emléknapot szervezett a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság. A hangversenyen átadták a Kollár Kálmán emlékdíjakat.

Balla Emőke

Forrás: Pesthy Márton/Napló

Forrás: Pesthy Márton/Napló

A program egy kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött, ahol a veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság vezetői idézték fel Kollár Kálmán egyéniségét. Szamosi Attila, a kórus elnöke a legendás karnagy életútját ismertette, személyes emlékekkel kiegészítve. Kollár Kálmán a Csermák Antal zeneiskola hegedűtanára volt, emellett 1963-tól 2012-ben bekövetkezett haláláig a Liszt kórus művészeti vezetőjeként tevékenykedett, negyvenkilenc éven keresztül állt a kórus élén, vezetésével számos nemzetközi sikert ért el az énekkar, ő indította el a Romantikus kóruszenei találkozókat. Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el, szülőfaluja, Lovászpatona díszpolgárává választották. A karnagy tiszteletére öt éve a Veszprémi Pantheonban emléktáblát avattak, ám a várbeli építkezések miatt most nem volt mód ott megemlékezni. 

Lukács Elek és Varga Áron karnagyok tavaly vették át a Liszt kórust, a beszélgetésen felidézték az elmúlt időszak munkáját, a próbákat, a tanult darabokat. Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek arról beszélt, hogy Kollár Kálmánban volt valami idő felettiség. Megmaradt benne a gyermeki nyitottság, hetvenöt évesen kis képes volt rácsodálkozni dolgokra. A nagy mesterek alázata jellemezte. Nemcsak karmesterként, hanem zeneszerzőként ismerte őt; mindig dédelgetett terve volt egy passió megírása, ami végül 2011-ben készült el. Az igazi kuriózumnak számító Veszprémi Passiójának ősbemutatója telt ház előtt, 2012-ben volt a nagyhéten. Uher Bertalan, a Csermák Antal Zeneiskola intézményegység-vezetője egy reneszánsz emberként, polihisztorként gondol rá, aki szenvedéllyel végezte a munkáját, a zenetanítást, a kórusvezetést, hangszerkészítést. Végtelen lelkesedés jellemezte őt. Gál Csilla hegedűtanár, a zeneiskola igazgató-helyettese. Kollár Kálmán növendékeként úgy emlékezett tanárára, aki szeretettel, a legpozitívabb érzéssel fogadta és tanította őt, úgy viszonyult hozzá, mintha egy csoda lenne. Tillay Aurél Liszt-díjas karnagy levelet írt az emlékezőknek, melyben felidézte a Kollár Kálmánnal való találkozásokat, a szakmai beszélgetéseket. Szólt arról, hogy a feleségével együtt eljuthattak a hangszerkészítő titkos szentélyébe és félkész darabokat is megnézhettek, valamint arról, hogy a Liszt kórus tagjai – akiket „drágáimnak” nevezett - mindennél fontosabbak voltak számára.

Az emlékhangversenyen Porga Gyula polgármester mondott köszöntőt, majd Kollár Kálmán egykori növendékei, Gál Csilla és Ács Edit léptek színpadra. A Liszt kórus elsőként Arvo Part művét adta elő, majd Goudimel 8. genfi zsoltárát magyarul és franciául, valamint Bach Chorale című darabját. Megszólaltak Gárdonyi Zoltán, Szokolay Sándor, Bárdos Lajos, Balázs Árpád, Ligeti György és Karai József művei is.

A koncerten a két karnagy ajándékot adott át azoknak a tagoknak, akik az elmúlt évadban sokat tettek a közösségért. A kórus által most alapított Kollár Kálmán emlékdíjat – az emléklapot és plakettet - minden évben egy támogató és egy kórustag kaphatja. Az első alkalommal az emlékdíjat Debreczenyi János, Veszprém korábbi polgármestere és Kocsis József, a Liszt Ferenc kórustársaság alapító tagja vehette át.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában