Kultúra

2022.07.12. 18:00

Tárgyak és történetek a művészet nyelvén – újból képzőművészeti klub Mindszentkállán

Nem kell ahhoz messze menni, hogy valami igazán különlegeset tapasztaljon az ember. Elég csak Mindszentkállára, ahol a Megbecsült tárgyak című kiállítás egy olyan gyűjteményt mutat be, ami rólunk szól. Nekünk szól.

Hegyi Zoltán

Forrás: Káli Kövek Archívum

Az Első Magyar Látványtár gondosan, hosszú évtizedek során összegyűjtött tárgy-együttese pár évvel ezelőtt találkozott Balassa Katalin grafikussal. Ezt a találkozást a Látványtár megalapítója, Vörösváry Ákos műgyűjtő hozta össze abból a célból, hogy az általa gyűjtött tárgyak kapjanak egy új dimenziót a grafika által.

Ezek a bizonyos megbecsült tárgyak, azaz egy megjavított cserépedény, egy látszólag a végletekig kihasznált, megfoltozott tál, vagy épp egy kristálypohár megmentése sokkal többet mond el a múltbéli emberekről, mint azt elsőre gondolnánk. A használat módjáról, a javítás technikájáról, a gondos kezekről mesélnek úgy, hogy mindennek van egy rajzpárja. Egy rajz, ami pedig az alkotóról beszél. Arról, hogy ő maga miként látja az adott „portréalanyt”, milyen történetet ismer fel benne, milyen forma, heg, törés vagy épp minta alapján indul el és veti papírra rajzos gondolatait, érzéseit.

Forrás: Káli Kövek Archívum

A Megbecsült tárgyak csendes, finom és érzékeny mesélő, amibe mindenki egy kicsit más történetet lát bele. És ettől olyan izgalmas a tárlat, aminek a kulcsa az elmélyülés és a megfigyelés. Amire mai, XXI. század emberének főleg szüksége lenne. A kiállítás pedig megmutatja, hogy akár lehet(ne) így is.

A Káli Kövek Közhasznú Alapítvány Képzőművészeti Klubja a Veszprém-Balaton 2023 EKF támogatásával valósította meg a tárlatot, amelynek megnyitója július 16-án, szombaton, 18 órakor lesz a mindszentkállai Művelődési házban (Mindszentkálla, Rákóczi utca 6.), Vörösváry Ákos és a Váray akusztik közreműködésével.

A kiállítás július 15. és augusztus 15. között tekinthető meg. A belépés díjtalan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában