A művészet és a társadalom

2022.07.28. 11:30

Beck Zoltán ezúttal nem zenészként lépett fel a völgyben

A Művészetek Völgye nemcsak a koncertekről és a színházi előadásokról szól, hanem tudományos-ismeretterjesztő előadásokat is lehet hallgatni.

Marton Attila

Beck Zoltán népes közönség előtt tartott tudományos-ismeretterjesztő előadást

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A napokban Beck Zoltán, a 30Y zenekar énekes-dalszerzője – aki devecseri születésű és Ajkán nőtt fel – beszélt arról a kortárs roma képzőművészet és szépirodalom példáin keresztül, hogy a művészetnek van-e, és ha igen, milyen hatása a társadalmi közegre. 
A zenésznek van „civil”, „polgári” foglalkozása is, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara romológia és nevelésszociológia tanszékének adjunktusa. 
Egyórás előadásának kiindulópontja Oláh Norbert képzőművész tavaly tavasszal készült installációja – egy téglafal a fővárosi Tavaszmező utcában, ahol a Magyarországi Roma Parlament egykori helyén roma kulturális központ létesült volna, de sosem készült el – volt, amelyhez az alkotó egy kiáltványt is írt. 
Beck Zoltán szerint a fő kérdés, hogy egy művészeti alkotás bele tud-e avatkozni a társadalmi nyilvánosságba, képes-e változtatni a társadalom helyzetén. Úgy vélte, a roma alkotóknál ez még nehezebb kérdés, ugyanis ők elsősorban a magasművészettel a nem cigány értelmiséghez jutnak el, akik leginkább a szociális érzékenységük miatt fogadják be a roma szerzők műveit. Ezeket a falakat évtizedek óta nem sikerült lebontani, utalt vissza a többi között ezt is jelképező installációra. 

Előadásában arról is beszélt egy tavaly megjelent Háy János-kötet kapcsán – amelynek elbeszélője egy mélyszegénységben élő cigány nő, és amelynek tartalmát vita övezte –, hogy nem romaként nagy társadalmi felelőssége van az alkotónak, ugyanis könnyen erősítheti a kisebbségekkel szemben meglévő sztereotípiákat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában