Régészeti park

2022.08.18. 17:00

A bort ünneplik Balácán

Római légiós hagyományőrzők színes bemutatói, családi programok, kézműves foglalkozások és tárlatvezetés is várja augusztus 21-én, vasárnap a régészeti parkba érkezőket.

Napló

A római kor hangulatát idézi meg a Magyar Nemzeti Múzeum Villa Romana Baláca kiállítóhelye a rendezvénnyel. A Vinalia Rustica – Borünnep Balácán címmel tartott programon Cephalo (magyar nevén Fejes) római legionárius fogadja barátait a nyár végi mulatságra, ahol a katonai bemutatóval összekötött komikus drámajelenetek mellett harcászati és borászati bemutató, valamint múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozások, fűszerízlelő, amulettkészítés és római társasjáték is várja az érdeklődőket. A Közösségi Régészeti Kiállítás – Baláca Évezredei I. című időszaki kiállításon Fekete Fruzsina régész, a kiállítás kurátora tart tárlatvezetést. A rendezvény 13 órakor kezdődik és 19 óráig tart. A program belépődíjas, a nemesvámosi lakcímkártyával azonban ingyenesen részt lehet venni rajta, az első ötven látogatót bor- és ételkóstolóval várják. Az esemény partnere a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában