Budapesti Fesztiválzenekar

2022.08.11. 14:00

Koncerttel avatták fel az Ózsinagógát Tapolcán

A közelmúltban felújított Ózsinagógában az első közösségi eseményre hívta a közönséget a szervező Tapolcai Értékmegőrző Egyesület. A Budapesti Fesztiválzenekar teltházas koncertet adott zsidó származású szerzők műveiből.

Tóth B. Zsuzsa

A közönséget köszöntve Neszler Imre Attila, a Tapolcai Értékmegőrző Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a Budapesti Fesztiválzenekarral régóta egyeztettek a koncertről, amelyhez hasonló program a jövőben is várhatóak az Ózsinagógában.  

Hangodi László főmuzeológus az épületről és a tapolcai zsidóság múltjáról szólva elmondta, hogy 1703-ban telepedett le az első zsidó család a városban. – A 18. század folyamán lassú gyarapodás jellemezte a helyi közösséget, amely a kővágóörsi rabbi lelki gondozása alatt állt. Nagy fordulópontot jelentett 1813-ban az első templom megépülése, ez az épület, ahol most vagyunk. Leszner Mózes Juda és családja finanszírozta az építést, így már önállósodhatott és rabbit hívhatott a közösség. Később megkopott a templom emlékezte, majd a néhai Tóth József, a Tapolcai Városszépítő Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke fogalmazta meg, hogy talán itt kereshető az épület faltömege. Csak később derült ki, hogy egészen a mennyezetig állnak a falak. Neszler Imre kezdeményezésére megindult az épület újjászületése, a helyi zsidó kultúra emlékeke felkarolása a városban - mondta Hangodi László és hozzátette, hogy az Ózsinagóga turisztikai és vallási funkciókat kaphat a jövőben  

Ács Ákos, a zenekar klarinétosa, az est egyik zenei vezetője arról beszélt, hogy a zsinagóga koncertsorozat keretében 2014 óta vidéki zsinagógákat is meglátogat az együttes, hogy felelevenítsék az ott élők múltját.  

Kurucz Ákos rabbi a zeneszámok között beszélt többek között a hal zsidó kultúrában, gasztronómiában betöltött szerepéről és népszerűsége titkairól.  

A zenekar Felix Mendelssohn-Bartholdy: C-dúr nyitány fúvós hangszerekre és Szentivánéji álom című darabjaiból adott elő részleteket, valamint Alekszandr Glazunov: Keleti érzések című művét adta elő. Igazi kuriózum volt a ma reneszánszát élő klezmer zenéből adott ízelítő. Jávori Ferenc, Fegya feldolgozásait hallhatta a közönség, valamint a 7.40-es vonat, a Hora című balkáni táncot és Giora Feidman: legyünk boldogok című feldolgozását. A koncertet követően a zenekar régi jó szokásához híven vendégül látta a közönséget egy szelet flódnira. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában