Veszprémben ténylegesen létrejött egy ukrán közösség, amely már önszerveződő módon is működik

A Mumpark.hu Domonkos Ágival, a PTAH Theatre magyar-ukrán társulat színművészével készült interjújából kiderül, mekkora jelentősége van a háborús menekültek mentálhigiénés segítésének is, hogyan támogatja ezt a játék és a színház eszköztára, és hogyan tudtak ezek a foglalkozások megalapozni egy, később önszerveződővé váló közösséget. A teljes interjút itt olvashatják el >>

Akik itt vannak hosszabb távon, azoknak szükségük van arra, hogy egy kicsit ki tudjanak kapcsolni. Az anyáknak fontos, hogy egy biztonságos helyen ott tudják hagyni a gyereküket, mialatt ők szusszannak egyet, vagy éppen összedugják a fejüket. Egy biztos pontot szerettek volna teremteni a számukra, egy közösséget, ahova lehet kapcsolódni.

, ahol március végén meg is tartották az első vasárnapi mozgásos, játékos, színházi foglalkozásunkat. Itt megjelent vagy harminc gyerek, a kicsi totyogóktól a tizenöt éves, zárkózott kamaszokig, szülők és nagymamák is, mindenki jött és részt vett a foglalkozáson.

Domonkos Ági az interjúban elmondta, a bizalom kérdése sokkal kiélezettebb, mint egy normál helyzetben, hiszen ezek az emberek olyan helyekről jönnek, ahol a bizalom eltűnt. A foglalkozások helyszínén mindenhova matracok vannak letéve a földre, így ahogy bejönnek a gyerekek, azonnal tudnak hemperegni és gurulni. Látványos, hogy mennyire ki vannak éhezve arra, hogy el tudják engedni magukat és csak játszani, mint az átlagos gyerekek.

- Ez persze nyilván okoz egyfajta káoszt is, amit idővel kicsit rendbe kell tenni, hogy működjenek a foglalkozások. Az is egy érdekes kérdés, hogy mennyire várhatjuk el tőlük, hogy betartsák a szabályokat. Nyilván másképp bánunk velük a helyzet miatt, ugyanakkor egy kölcsönös tisztelet elvárható mindkét oldalról, hiszen így tudnak működni a dolgok, a biztonságot és kiszámíthatóságot is így tudjuk csak nyújtani a számukra. Tehát fontos tudnunk például előző nap, hogy hányan jönnek, és elvárhatjuk, hogy ha megígérték, akkor valóban ott is legyenek, vagy foglalkozás közben ne járkáljanak ki-be. Kellenek bizonyos határok, hiszen a segítők is odautaznak innen-onnan, a lelküket kiteszik, ebben nem működhet a sajnálat. Egyébként sem sajnálatra van szükségük, hanem támogatásra - tette hozzá a színművész.

A teljes interjút itt olvashatja el >>