Pénteken premier

2022.11.02. 17:30

Sokak számára ismerős vígjátékot mutat be a Veszprémi Petőfi Színház

A Veszprémi Petőfi Színház pénteken este mutatja be László Miklós Illatszertár című vígjátékát Balázs Péter Kossuth-díjas színművész rendezésében.

Napló

Fotó: Nagy Lajos/Napló

Az Illatszertár története sokak számára ismerős lehet. László Miklós 1937-ben írta a darabot, az elmúlt években több színház műsorára tűzte, 1987-ben tévéjáték készült belőle. 
A rendező, Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész a szerdai médianapon azt mondta, bár megjelennek a darabban olyan érzelmek és élethelyzetek, melyek a mai világban is megtalálhatóak, ennek ellenére nem akarta azt aktualizálni sem díszletben, sem jelmezben. „Az aktualitás a párbeszédekből is sugárzik, nincs szükség arra, hogy aláhúzzunk bizonyos dolgokat, hiszen a néző kiveszi azt, ami neki fontos. A közönség nagyon művelt és érzékeny, nem kell tálcán eléjük tenni semmit, hiszen asszociatív készsége igen erős. Pontosan emiatt csodálatos a színház, mert a néző el tudja helyezni korban az adott előadást, mégis meg tudja belőle fogalmazni annak aktualitását.” Hozzátette, ez egy "színészelőadás", vagyis nem a rendezői koncepció van elsősorban fókuszban, hanem a színészek játéka, karakterük megformálása. A darab jó lehetőség a színészeknek, hogy kiváló figurákat alkossanak meg. A Veszprémi Petőfi Színházban olyan művészeket találtak a szerepekre, akik nagyszerűen alakítják a különböző figurákat. Balázs Péter azt mondta, öröm volt a színészekkel dolgozni, akiket ő végtelenül nagyra becsül.
Asztalos úr szerepében Józan Lászlót láthatja a közönség, akinek  régi vágya volt ezt a szerepet eljátszani és a Veszprémi Petőfi Színház színpadán szerepelni. „Ez a darab olyan témákat feszeget, és olyan élethelyzeteket mutat be a poénokon keresztül, amik hozzátartoznak a mindennapjainkhoz." Úgy nyilatkozott, a miliő és a karaktere is közel áll hozzá. Asztalos úr tulajdonságai is – mindent elintéz, megcsinál, mindig a száz százalékra törekszik – rá is jellemzőek, ő is igyekszik mindenütt százszázalékosan helytállni. 

A drogéria tulajdonosát Kőrösi Csaba alakítja, aki azt mondta, a tisztaság és a szeretet rajzolódik ki az előadásból. A kis szereplők is nagyot alkothatnak, általuk számos sorsot láthatunk. Véleménye szerint azok a jó előadások, melyeken egyszerre lehet nevetni, és sírni. Ez a darab ilyen, fogalmazott. 
Az előadás további szerepeiben Keresztes Gábort, Szeles Józsefet, Szederjesi Teodórát, Hirschl Laurát, Palásthy Beát, Keller Mártont, Máté P. Gábort, Soltis Eleonórát, Nyirkó Istvánt és Kulcsár-Székely Attilát láthatják a nézők. A díszletet Libor Katalin, a jelmezeket Kárpáti Enikő tervezte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában