Leszek sehol - és mindenütt leszek

2022.11.07. 18:00

Hetedik alkalommal tartottak verses-zenés megemlékezést az inotai Hidasházban

Az inotai kultúrszigeten immár hetedik éve tartanak, minden alkalommal a halottak napjára időzített emlékműsort a földi létből eltávozottakra emlékezve.

Szabó Péter Dániel

Pócsik József és Körmöci Judit az inotai Hidasház műsorában

Fotó: Szabó Péter Dániel

– Már a Hidasház nyitásának évében megfogalmazódott meg, hogy tartsunk emlékező műsort halottak napján, hiszen mindenkinek van elhunyt hozzátartozója, de különböző okokból nem mindenki teheti meg, hogy ilyenkor útra keljen, s a síroknál emlékezzen szeretteire. A Hidasház rendezvényei mindig vasárnapra esnek, ez alól egyetlen kivétel van, november 2-a. Már hetedik éve bármilyen napra esik is a halottak napja, mi kinyitjuk a ház kapuját, s ahogy hitvallásunk sugallja, lehetőséget adunk a hídverésre, szív és szív, ember és ember között – mondta el kérdésünkre a házigazda, Kiss János, aki feleségével, Körmöci Judittal a saját, szépen felújított pajtájában szervezi meg a hidasházi programokat. 
A korábbi években volt rá példa, hogy Krúdy Gyula alkalomhoz illő költeményei vagy Szűcs-Gáspár Borbála versei csendültek fel ezen a napon az inotai kultúrszigeten, ezúttal azonban nem egy szerző, inkább egy hangulat köré építették fel a műsort a főszereplők: Körmöci Judit és Pócsik József. 
Dalok, novellák és versek hangzottak el a meghitt hangulatú esten, ahol bárki mécsest is gyújthatott, így emlékezve elhunyt hozzátartozójára. A Reményik Sándor verséből kölcsönzött, Leszek sehol - és mindenütt leszek című szívhez szóló műsor láthatóan megérintette a maroknyi közönséget, akiket a rendezvényt követően a szokásoknak megfelelően némi finomsággal vártak a házigazdák. 
Kiss Jánostól megtudtuk, a halottak napi programmal a Hidasház 2022-es szezonja véget ért, idén már nem tartanak több rendezvényt. Jövőre azonban folytatják, a tervek szerint 2023 májusában rendezik az első programot az inotai kultúrszigeten. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában