Irodalmi bédekker a Balkánról

2022.11.21. 07:00

Szombaton mutatták be Fenyvesi Ottó új kötetét

Mély vizek, magas hegyek címmel jelent meg balkáni útinapló Fenyvesi Ottó tollából, a kötetet szombaton mutatták be a Csikász Galériában.

Marton Attila

Fotó: PESTHY MARTON

 

 

A könyv alapját egy 2018-as utazás adja, amelyen rögzítette benyomásait a szerző, majd a jegyzeteit utóbb jócskán kibővítette, mire elnyerte az írás a végleges formáját. Ahogy Fenyvesi Ottó felidézte, az utazás előzménye volt, hogy Gáspár Gábor fotográfus – miután egy Fenyvesi-könyv hatására elolvasta a Nobel-díjas Ivo Andrić Híd a Drinán című művét – évekig arra próbálta rábeszélni az írót, utazzanak el közösen a Balkánra. Az utazáson végül nem ketten, hanem összesen hatan vettek részt: Fenyvesi és Gáspár mellett magánszemélyként Porga Gyula polgármester, Korbély Barnabás geográfus, valamint az azóta elhunyt Kovács Endre fotóművész – aki koszovói születésű nagyapja miatt kötődött a térséghez – és Molnár Sándor antikvárius. (Kovács Endre és Molnár Sándor emléke előtt egyperces néma felállással adóztak a résztvevők Kilián László író, moderátor kérésére a kötetbemutató elején.) Fenyvesi Ottó szövegeit az útinaplóban – amelyet Kilián László irodalmi bédekkerként aposztrofált – Gáspár Gábor, Korbély Barnabás és Kovács Endre fotói illusztrálják. 

A könyvbemutatónak helyet adó Csikász Galéria kiállítóterme szűkösnek bizonyult a nagy érdeklődés miatt. A helyszínválasztás kapcsán elhangzott, a kötet Kovács Endre emlékére íródott, a bemutató helyszínén ezekben a hetekben pedig a fotóművész kísérleti alkotásaiból látható kiállítás. A könyvbemutató Papp Sándor professzor emeritus előadásnak beillő bevezetőjével kezdődött. A tudós a rá jellemző alapossággal vázolta fel a Balkán huszadik századi történetét, amelyből könnyen érthetővé vált, miért illetik a térséget rendre a „lőporos hordó” szókapcsolattal. 

Fotós: PESTHY MARTON

Fenyvesi Ottó ennek kapcsán kiemelte, a Balkánon élő népek gyakran évszázados sérelmeket hordoznak a másikkal szemben, az ellentéteket mérsékelhetné, és idővel megbékéléshez vezetne, ha jobban ismernék egymás kultúráját. Az utazásról elmondta, érintették az út ötletét adó irodalmi mű címében megidézett boszniai Višegradot, Szarajevót, és az észak-macedóniai Ohridot, valamint jártak a macedón hegyekben is. Érdekesség, hogy Fenyvesi Ottó Ohridban töltötte katonai szolgálatát a Jugoszláv Néphadseregben. Papp Sándor és a szerző is beszélt arról, hogy a térségre az utóbbi évszázadokban kétszer köszöntött béke: először az Osztrák–Magyar Monarchia időszakában, majd a Tito vezette Jugoszlávia korszakában egyaránt nagyjából negyven-negyven évig tartott ez az időszak, ám ez az állapot mindkétszer átmenetinek bizonyult. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában