Veszprémi Szemle

2022.12.22. 09:00

Lapbemutató köszöntéssel és előadással

Bemutatták a Veszprémi Szemle idei utolsó számát. 

Marton Attila

Fotó: Nagy Lajos/Napló

A városháza Kossuth-termében tartott bemutató elején Földesi Ferenc főszerkesztő köszöntötte 80. születésnapja alkalmából Csiszár Miklóst, a folyóirat korábbi főszerkesztőjét. A rendezvényen Tevesz Mária művészettörténész tartott előadást hat ikonikus veszprémi épület – Szent László templom, Feltámadt üdvözítő (Károly) templom, Szent Mihály székesegyház, Petőfi Színház, Megyeháza, Hősök kapuja – üvegablakairól. Elmondta, a díszes üvegablakok a középkor keresztény templomaiból indultak hódító útjukra Franciaországból, az üvegablakművészet klasszikus fénykora a 12. századhoz és a gótika stílusirányzathoz köthető. A hazai üvegművesség 700 éves múltra tekint vissza. A várostörténeti folyóirat idei utolsó számában többek között a Nándortelepről – a mai Egyetemváros északi része – és egykori lakóiról olvasható személyes beszámoló, míg a várhegy középkori és kora újkori erődítésrendszeréről az év elején befejezett feltárásban résztvevő régészek írtak. 

A lap tanulmányt közöl a veszprémi papnevelő intézet épületének történetéről, valamint önálló cikk szól a várnegyed felújítása során talált időkapszulák tartalmáról is. A folyóirat bemutatóján közreműködött Káplán György énekművész. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában