Halasi Henrietta visszaemlékezése

2023.01.24. 19:00

Egy őslény hal gyermekkori emlékei

A Bányászati Múzeum egyik kiállítási tárgya, az őslény hal, Halasi Henrietta nevében írta meg annak gyermekkori emlékeit a workshop egyik résztvevője, és volt, aki a kiállított bányászegyenruha nevében mutatkozott be egy társkereső oldalon.

Tisler Anna

Fotó: Gyarmati László

A Sandra Bernotaitė litván írónő foglalkozásán részt vevők sok gyakorlati tapasztalatot szereztek önmagukról, az íróvá válásról. A programot a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa és az Interurbán 2023 eseményeként január 23-án tartották a Bányászati Múzeumban. Az író elmondta, hogy fontos a fantázia, valamint az önmagunkba vetett hit. A gyakorlati feladatok bebizonyították, hogy ugyanabban a helyzetben sem látjuk egyformán a dolgokat, mindenki mást észlel, tart fontosnak. 

Az első feladatként öt percig kellett a résztvevőknek írniuk bármit, ami eszükbe jut. Azt követően ugyanennyi ideig arról, hogy mit látnak, hallanak, éreznek. A leggyakrabban használt kifejezéseit felhasználva verset írt mindenki, amit felolvastak egymásnak. A következő feladat az volt, hogy a teremben lévő valamelyik kiállítási tárgyat megszemélyesítve írjanak házassághirdetést. 

Sandra Bernotaité elmondta, hogy sokan, bár a tehetségük megvan hozzá, azért nem válnak íróvá, mert bátortalanok ahhoz, hogy másokkal megosszák a gondolataikat. A foglalkozás bebizonyította, hogy ha akarjuk, ki tudjuk fejezni érzelmeinket, gondolatainkat. Mindannyian mások vagyunk, mást tartunk fontosnak, másként éljük át a történéseket. Az írónő a saját módszereiről szólva hozzátette, hogy otthon, a szobában szeret írni, ahol semmi nem vonja el a figyelmét a gondolataiban már meglévő történetről. 

Sandra kérdésünkre elmondta, hogy az ajkai résztvevőkkel jó volt együtt dolgozni, lelkesek és érdeklődők voltak. Mindenkit arra biztat, hogy bátran lásson hozzá gondolatai megfogalmazásához, keressen egy másik írót, akivel kölcsönösen segíthetik egymást a fejlődés útján. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában