Aranymálinkó

2023.01.08. 15:00

Fekete István versei zenével, rajzzal kísérve

Országosan is egyedülálló az a kezdeményezés, amelyet az Aranymálinkó című előadás képvisel azzal a céllal, hogy Fekete Istvánt verseiről is ismertté tegye.

Tóth B. Zsuzsa

Papp Ferenc rendhagyó előadásra készül, hogy minél többekkel megismertesse Fekete István verseit

Fotó: Györkös József

Minderről az esemény ötletgazdája és szervezője, Papp Ferenc ajkai zenész beszélt lapunknak. Megtudtuk, hogy Fekete István érzéseit, gondolatait versekben is rögzítette. Változatos témájú, a falusi életről, a természetről, az elmúlásról írt verseit megzenésítették korábban. Az azokat bemutató január 26-i előadás egyféle premiernek is betudható, Papp Ferenc szerint hasonló nem volt még hazánkban másutt. A szuggesztív program előzménye, hogy a szervező az ajkai Városi Múzeum Fekete István szobájában talált több olyan kottát, amely azt bizonyítja, hogy az író kevésbé ismert, népies kifejezésekben gazdag verseihez Dezső Lajos kántor zenét szerzett. Papp Ferenc azokból válogatott néhányat, sőt, maga is megzenésített több Fekete verset. 

– Gáspár János összeállításában korábban már megjelent Fekete István hátrahagyott verseiből ötven. A füzetből válogattam oly módon, hogy az író, költő személyiségéhez méltó műsort állíthassak össze – mondta Papp Ferenc, aki énekel, gitáron és ukulelén játszik, Angermayer Judit hegedűt, furulyát és dobot szólaltat meg. Horváth Tibor tanár, a Fekete István Irodalmi Társaság elnöke az író versei mellett egy Áprily Lajos költeményt is előad, amely érzése szerint kifejezetten az est profiljához illik. 

A műsor különlegessége lesz még, hogy miközben a megzenésített versek szólnak, azokhoz a helyszínen improvizál illusztrációkat, rajzokat Kapolcsi Kovács Csaba. A grafikusművész alkotásai születését kivetítőn követheti a közönség. A műsor narrátora Padné Szabó Mária lesz – tudtuk meg Papp ferenctől, aki hasonló programot bemutatott már Ajkán nagy sikerrel, többek között gyermek közönség előtt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában