Eltűntek a szobrok

2023.01.06. 17:00

Hova lettek a szobrok a Kornyi-tó mellől?

A település és Köveskál határán lévő Kornyi-tó a kirándulók egyik kedvelt célpontja a Káli-medencében. Az utóbbi napokban azonban sokan megdöbbenve tapasztalták, hogy eltűntek a korábban Jancsó-filmekben is szereplő különös szoboralakzatok a dombtetőről.

Tóth B. Zsuzsa

Az Emberi komédia szoborcsoport ideiglenesen nem látható a Kornyi-tónál, mert éppen restaurálják Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A Theodóra tanösvény egyik nevezetessége is Veszprémi Imre szobrászművész szoborcsoportja, az Emberi komédia. Az acélból és mészkőből készült, két-három méter magas szobrok megihlették Jancsó Miklós filmrendezőt is, aki a helyszínen forgatta a Szörnyek évadja, az Égi bárány és az Életünket és vérünket című filmet. 

A szoborok nélküli táj 
Fotós: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A szobrok fém tartóoszlopai mostanra elrozsdásodtak, és a mészkő szobrokban szintén kárt tett a rozsda – tudtuk meg Kővágóörs polgármesterétől. Horváth Dezső elmondta lapunknak, hogy Bodó István káptalantóti restaurátor műhelyében vannak a szobrok, ahol várhatóan tavaszra már megújulnak, és akkor visszakerülhetnek a helyükre. A felújítás fedezetére Fekete Péter korábbi államtitkár biztosított támogatást – mondta a polgármester.  

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában