Izgalmakkal teli alkotások

2023.01.16. 11:30

Játék- és dokumentumfilmmel jön a SzeretFilm Stúdió

A SzeretFilm Stúdió veszprémi filmstúdiója egy játékfilm és két dokumentumfilm gyártását kezdi meg az év elején – derült ki a herendi vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón.

Juhász-Léhi István

Fotók: SzeretFilm

 

Buvári Tamás filmrendező, producer arról tájékoztatta a Naplót, hogy Az Anyaföld című játékfilm és a Szekérrel a földi paradicsomba című dokumentumfilm előkészítése pillanatnyilag is zajlik, a Kékszalag című dokumentumfilm forgatása már folyamatban van, miközben a stúdió legújabb filmjét, A másik érintése című játékfilmet a 2023-as veszprémi Magyar Mozgókép Fesztiválon láthatja a közönség.

Elhangzott, 1948. január 13-án, a herendi vasútállomásról indultak el azok a vasúti szerelvények, amelyek a Veszprém megyében élő (márkói, bándi, herendi) német nemzetiségi magyar állampolgárokat szállították Németország területére. Megtudtuk azt is, hogy Az Anyaföld című játékfilm és a Szekérrel a földi paradicsomban című dokumentumfilm a 2023-as év elején kezd forogni Buvári Tamás rendezésében. A filmek a magyarországi német nemzetiségiek kálváriáját dolgozzák fel, különös tekintettel a Veszprém megyei családok kitelepítésének történetére.

A SzeretFilm stúdió 2017-es megalakulása óta jelentős figyelmet fordít a helyi érintettségű és a történelmi témájú filmek készítésére. A 2017-ben bemutatott Szeretföld című filmjük részben a 2014-es ukrajnai háború menekültjeinek történetét vitte vászonra, 2020-ban bemutatott Magdolna című filmjük Bódi Mária Magdolna 1945-ben tett vértanúságának történeté mesélte el, A másik érintése című játékfilmjük pedig az egyik első játékfilm, amely a magyarországi vírushelyzetet dolgozza fel különleges, egyedi hangvétellel, balatoni helyszíneken. Ez utóbbi film premierje a 2023-as Magyar Mozgókép Fesztiválon lesz Veszprémben.

– Az Anyaföld egyértelműen szerelemprojekt. Újabb erős vállalása a stúdiónak, különlegessége, hogy a film celluloid filmre fog forogni, nem digitális technikára – amely nem csak, hogy drágább, de bonyolultabbá is teszi a filmkészítést, ugyanakkor varázslatosabb mozi élményt lehet vele elérni. A film megtörtént események alapján, három történelmi időszakban mesél el egy-egy személyes hangvételű történetet, melyek középpontjában a haza elhagyása áll. A film tekintélyes alkotói és szereplői gárdával készül, erről egy kicsit később, remélhetőleg márciusban készülhetnek el az első felvételek - nyilatkozta Buvári Tamás. 

A stúdió új dokumentumfilmje, a Kékszalag szintén helyi témájú film, hiszen a klasszikus balatoni vitorlásversenyről, a csapatok felkészüléséről, a hajók és a legénység életéről, a vitorlázás és a Balaton szeretetéről mesél különleges és bravúros filmes látásmóddal. Rendezője Ladányi János, aki egyben vezető operatőre is a filmnek, amely négy hajótípus felkészülését, versenyzését követi végig, a leglassabbaktól a győztesig. Bemutatja a Balaton legszebb, legjellegzetesebb tájértékeit a vízről nézve. Megjelenik benne a szövetség szervezőmunkája, a vitorlásfesztivál sokrétűsége. A Kékszalaghoz a tavalyi évben látványos összefoglaló, pilot film készült, felvillantva az alkotók alaposságát és a vitorlásfilmek készítésében szerzett rendkívüli tapasztalatát, egyedi látásmódját.

Buvári Tamás  Fotók: SzeretFilm

Ugyancsak sokan várják A Szekérrel a földi paradicsomba című dokumentumfilmet, amely a bándi Mádl család exodusáról szól, amikor a II. világháború után másfél évig Ausztriában, Salzburg mellett tartózkodott a család, majd visszatértek Veszprém megyébe. A külső és belső utazást bemutató film jelen párhuzama a Bándon épülő Mádl Ferenc-emlékház megszületésének követése, ilyen módon két történetet is láthat a néző, amelyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz. 

Buvári Tamás érdeklődésünkre elárulta, a filmek várhatóan a 2024 második felére készülnek el. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában