Színes műsorral

2023.01.27. 20:00

Kultúra napi könyvbemutató

A kultúra napját könyvbemutatóval ünnepelték január 23-án a Kastélykönyvtár lovagtermében.

NA

Forrás: önkormányzat

Ferenczi Gábor polgármester köszöntőjében megemlékezett Kölcsey Ferenc 200 éve írt Himnuszáról. Ezt követően Czeidli József tizedik könyvét mutatta be vetített képes előadásban, melynek címe Devecseri Kalendárium 2023. A szerző a könyvet Gárdonyi (Ziegler) Géza devecseri néptanító és neves író születésének 160. (1863. augusztus 3.) évfordulója tiszteletére jelentette meg. A borítón Kovács József művésztanár Gárdonyi-portréja látható. Az előszóban reményét fejezi ki, hogy az olvasó egész éven át szívesen lapozza a könyvet, amelyben sok érdekes írást talál. 

Ferenczi Gábor mondott köszöntőt
Forrás: önkormányzat

A 2021/22. évben a „Devecseri Ujság"-ban publikált cikkeiből válogatott és adott közre egy csokorra valót. A történelmi témájú írásaiban a Batthyányiak, Kerkápoly Tivadar és Zichy Ferráris Manó 48-as honvédek, valamint egy romkastély nyomába eredt. Megismerhetik a devecseri születésű Kőszegi Lajos Gizella- és Brusznyai-díjas  műszaki tanár élerútját, a devecseri Esterházyak történetét, a Devecseri járás neves személyeit. A Levél a szüretről című glossza a Somlóra viszi fel az olvasót, az irodalmi séta pedig az iszkázi Nagy László Emlékházba vezet. A kötetet színesítik a kvízfeladványok, Czeidli István nyugalmazott várpalotai jegyző Díszpolgár című verse, Cserháti Szabolcs jogász devecseri és somlói fotói. 

A Gárdonyi Kórus Dankó Pista- és balatoni népdalokat adott elő Horváthné Fatalin Zsuzsanna karnagy vezényletével.
Forrás: önkormányzat

A műsorban közreműködött a Kastélykönyvtár és Művelődési Központ két munkatársa, Szilvássi Roberta és Zámbó Dóra felolvasással. A Gárdonyi Kórus Dankó Pista- és balatoni népdalokat adott elő Horváthné Fatalin Zsuzsanna karnagy vezényletével. Az est végén Czeidli József dedikálta legújabb könyvét. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában