Köszönet a negyven évért

2023.01.31. 07:00

Lajos atyát megajándékozták a bakonynánai hívek

Horváth Lajos bakonynánai plébánost abból az alkalomból köszöntötték fel a hívek, hogy negyven éve szolgálja a faluban a helyieket.

Rimányi Zita

Ajándékot adtak át a hívek közös üzenetével az egykori ministrálók Horváth Lajos plébánosnak a vasárnapi szintmise után a templomban, ahol Németh Zsuzsanna polgármester köszönte meg eddigi szolgálatát Fotó: Rimányi Zita

 

 

– Életünkben vannak olyan események, évfordulók, amelyek hálaadásra, számadásra indítanak minket. Negyven év. Ez idő alatt minden erejével törekedett jobbá tenni nemcsak a kézzelfogható és a látható dolgokat. Hitéletünk, lelki világunk széthullott darabjait összeragasztgatva próbál a keresztény úton tartani bennünket, sokszor még papi hivatását is nagy kihívások elé állítva. Papnak lenni annyi, mint állandóan úton lenni. Az Isten útján. Mi, hívők pedig rászorulunk az útravalóra, sőt megköszönjük, ha tarisznyánkba beletesznek szellemi, lelki táplálékokat. Olyasmit, amit Lajos atya minden istentiszteleten tudatosít bennünk, ami figyelmeztet a lényegre: ne felejtsük el, hogy az élet csupán egy híd, amit Isten épített fel nekünk, amelyen végig kell haladnunk, de akarva-akaratlanul, egyszer mindenki eljut a híd másik oldalára – mondta el Németh Zsuzsanna polgármester a vasárnapi szentmise után, megemlítve, hogy Horváth Lajos 1983-ban épp február első napjaiban került a faluba.

Sokan emlékeznek rá abból az időből is, amikor elsőáldozók voltak. A közös ajándékot pedig a helyiek nevében Bierbaum Tibor és Gremsperger Péter adta át, ők ugyanis az elsők között ministráltak a pap mellett negyven esztendeje. Az üvegtálat Bierbaum Gabriella bakonynánai üvegcsiszoló kézműves díszítette ki a falu templomának képével, és belecsiszolta a kínálótálba a hívők üzenetét, a köszönetet a negyven évért. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában