Ákody Zsuzsa legújabb regényét is jól fogadták az írónő műveit kedvelő olvasók

A Völgyben című kötet a szerző és az olvasók számára is egyfajta pszichoterápiát jelenthet. Ugyanis a regény szinte minden szereplője sérült valamilyen módon, életük, történetük nem csupán elgondolkodtat, hanem saját tévútjainkkal szembesít. Az első soroktól kezdve az utolsókig lebegteti a kérdést: vajon van-e valamiféle élet az itteni, mostanit követően. A szerző vallja, hogy miután minden felmenőjét elveszítette és a húga egy héten át kómában feküdt, kézenfekvő volt, hogy megírja a regényt. Tulajdonképpen kiírta magából a rá nehezedő nyomást, a fájdalmat, amely még tovább erősödött húga halálával.   A téma már jóval korábban, több mint egy évtizede érlelődött, a betegség idején pedig már halaszthatatlanná tette a történet papírra vetését. Hiszen ilyen esetben foglalkoztat bennünket leginkább a kérdés, hogy vajon hallja-e családtagjait a kómában fekvő beteg, tud-e a külvilágról. A szerző szerint, ha azt reméljük, hogy a beteg gondolatvilágában tovább él mindaz, amit itt átélt, az megnyugtató a maradók számára.   

Zsuzsa megtörtént eseményből, egy férfi és egy nő megismerkedésének történetéből indult ki, a szereplők és tulajdonságaik egy részét ismeretségi köre inspirálta. A kötet szereplői időnként e világból egy másikba kirándulnak, egy elképzelt szellemvilágba, amely a főszereplő, a kómában fekvő Kyra számára a túlélést, az életet jelentheti. A férfifaló fiatal lány lepkeként él beteg társaival együtt a völgyben. Miközben itt valószínűleg egykori édesapját kereste partnereiben és az érzelmeket nélkülöző kapcsolatokban, a völgyben már a szeretet a legfontosabb számára. Máté, a rokkant férj figurája tipikus, ám szórakoztató irodalomban csak alig-alig előforduló. Ráadásul itt nem gonosz, vagy jó a szerepe szerint, hanem éppen olyan esendő, és éppen annyi pozitív tulajdonsággal felruházott, mint más hétköznapi ember. A maximalista férfi elutasítja a pszichológus segítségét is, mivel a járását nem tudja visszaadni. Egy tragikus szál azonban összeköti szeretőjével, Nórával, aki a feleséggel szemben elfogadja a rivaldafényt is.  A regény szereplői lepkékként szállva keresik önmagukat hol a fényben, hol a sötétségben. A regény végén ugyan feloldja az író a talányt, azonban egy kérdőjelet még hagy a történet után. A választ az olvasóra bízza.  

Ákody Zsuzsa tudja, hogy nem mindenki szereti a misztikus olvasmányokat, de vallja, hogy ezt a történetet ki kellett írnia magából. Érlelődött hosszú időn át, de folytatás biztosan nem lesz. Akkor sem, ha sokak fantáziáját megmozgatta, és ha a néhány hónap alatt, mióta megjelent, sok pozitív visszajelzés érkezett. Olyan olvasóktól is, akik betegségük során azonosultak a történettel, szembesülni tudtak gátlásaikkal, kicsinyességükkel és hálásak ezért a szerzőnek.   

Az írónő most egy sci-fin dolgozik, amely ugyancsak többéves terv és egy újabb műfajban való kalandozás gyümölcse lesz. De ő mindig arról ír, ami éppen érdekli. Hozzá kell szoknunk, hogy ennek köszönhetően az utóbbi években megjelent kötetei közül mind más és más, ha vannak is közös szálak. Mint például a szereplők lelki sérülései, amelyek előtérbe kerültek már Ákody Zsuzsa ötödik kötete, a 2018-ban megjelent Lélekrablók című regényben is. Az írás az Atlantic Press Kiadó országos női regénypályázatán első helyezést ért el. Az írónő ennek a sikernek is köszönhetően tett szert országos ismeretségre.