A "Kabócák" közreműködésével

2023.02.15. 15:00

Színházi olimpia és bábművészeti világtalálkozó

A 10. Színházi Olimpia eseményein – szerte Magyarországon – a világ színházi életének meghatározó alkotóinak előadásai láthatók. Színházi, tánc-, báb- és utcaszínházi bemutatók, darabok, összesen több mint háromszáz program várja az érdeklődőket április 1. és július 1. között. Veszprémben is tartanak ennek keretében rendezvényeket.

Rimányi Zita

Forrás: Napló-archív

Idén az Európa Kulturális Fővárosa címet viselheti a város, a művészet és a kultúra szinte minden pontján megjelenik. A színházművészet is fókuszba kerül többek között a 10. Színházi Olimpia eseményei révén. A magyarországi bábszínházak példaértékű együttműködéssel alakították ki szakmai koncepciójukat, melynek segítségével teljes hazai összefogással hozzák el Magyarországra a bábművészet legszínvonalasabb alkotóit, produkcióit. A veszprémi Kabóca Bábszínház az összefogás egyik vezető színházaként látja vendégül a világhírű bábjátékos Yeung Fait, a Nagyváradi Liliput Bábszínházat, de több hazai és külföldi fellépő is gazdagítja majd a színes programkínálatot. 

A 10. Színházi Olimpia keretén belül valósul meg a Bábművészeti Világtalálkozó – tájékoztatta lapunkat a veszprémi Kabóca Bábszínház. „A nemzetközi fesztivál középpontjában a szakmai együttműködés áll. A megvalósuló programok a magyarországi bábművészeti szakma egészére nézve teremtenek lehetőséget arra, hogy bekapcsolódjunk a nemzetközi művészi véráramba, illetve, hogy kilépjünk az aranyos gyerekprogram kategóriából és koncentráltan, észrevehető léptékben megmutathassuk itthon, hogy minden korosztályhoz szólni tudó, értéket teremtő előadóművészeti műfaj a miénk" – áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben.

A Bábművészeti Világtalálkozón 53 külföldi társulat, 57 hazai és hét határon túli magyar báb- és utcaszínházi társulat vesz részt, 11 workshop, három kiállítás és hat alkotói projekt szolgálja a szakmai megújulást, az olimpia szellemiségét. A Kabóca Bábszínház 14 külföldi, négy határon túli és 12 magyar társulatot lát vendégül az olimpiai programok keretében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában