Borzongások és természetrajzok

Március 1.

Na, ezt is megértük. Az élet tényleg csak egy pillanat, gyorsan elsuhan, mint ez az újabb tél, satöbbi, satöbbi, nem is akarok most rágondolni, ez az ujjongás ideje, íme a meteorológiai tavasz, bedöntötte az ólajtót és már itt is van, tyúkok kapirgálnak szerteszét a kertekben, nálunk a krókusz és a hóvirág pompázik jelenleg, de többen is pattanásig feszült rügyekkel készülnek a kibontakozásra. Ott hagytuk magára az igazán fűtésbarát februárt, hogy létezik olyanfajta jóleső borzongás is, amelyet a zene vált ki erre fogékony emberekből, említettük Orffot és Vivaldit, valamint a Guns ‘n’ Rosest, és most két sokat próbált és tapasztalt harcossal, Neil Younggal és Iggy Poppal folytatjuk. Félelmetes számok következnek. Neil Young hetvenhét éves és a World Record című, nemrég megjelent lemeze a negyvenkettedik stúdióalbuma, és ezen az új dalokat tartalmazó hanghordozón kívül csak tavaly még hat, eddig elveszettnek hitt anyaggal jelentkezett. Az életműgyűjtemény egyre csak kerekedik, a mester érezhetően és jól hallhatóan fantasztikus formában van, holott már akkor is kitörölhetetlen nyomot hagyott volna a rock and roll-idősíkban, ha valamikor a múlt század hetvenes éveiben úgy döntött volna, hogy leteszi a gitárt és elmegy tengerésznek. A Crazy Horses elnevezésű tettestársaival együttműködve elkészített dupla cd nem túl hosszú, mindössze negyvenhat perc (a vinyl formátum negyedik oldala üresen is maradt), szövegei a múltba révednek, ami egyáltalán nem meglepő. Egyrészt van hová és mibe, másrészt a jelen nem túl biztató, a jövőt meg egyelőre ne is firtassuk. Az emlékek között szerepel többek között az édesanya és az anyaföld, tiszta égbolt és ragyogó napocska, az anyag erdei kutyasétáltatás közben elkövetett fütyörészések közben állt össze, apokaliptikus víziók és bukolikus idill szintéziseként, de nincs itt, kérem, semmi giccs, hálaadás van inkább és köszönetnyilvánítás egy hosszú, termékeny életért, ideiglenes lezárva egy tizenöt perces monumentális opusszal, a Chevrolet-vel, akkor jön a libabőr. Iggy Pop ugyan még csak hetvenöt, éves és az Every Loser ,,mindössze” a tizenkilencedik stúdiólemeze, de azért ezek az adatok is felettébb figyelemre méltóak, és igazolni látszanak azt a feltételezést, mely szerint a punkok halhatatlanok. Iggy persze sosem volt punk, bár szokás a műfaj keresztapjának nevezni, ugyanakkor a nyitódal, a Frenzy lendülete azonnal jelzi, hogy lesz itt némi visszatérés a gyökerekhez is, egészen az ötven évvel ezelőtt megjelent Raw Power világáig, amelyet a művész előszeretettel idézget mind a mai napig, amikor éppen kedve támad felszántani a színpadot. Energia tehát van doszt, mint ha Paksra járna wellnessbe, de azok sem csalódnak, akik a lírai, poposabb (bocs) Iggyt kedvelik inkább, a búgó hangú borzongatót. Segédanyag a rock and roll valódi természetrajzának jobb megértéséhez.

Március 2.

Estig sorolhatnám a jelzőket arról, hogy micsoda könyv jelent meg a napokban a Tinta Könyvkiadó gondozásában. Maradjunk annyiban egy darabig, hogy borzongatóan gyönyörűséges. Vegyük kézbe. És ha utána fellocsoltuk magunkat a padlóról, suttogjuk magunk elé a következő szavakat: kötészet. Kézi. Amennyiben kisimogattuk magunkat és hosszasan elidőztünk a borítón látható virágokon (szemeknek legeltetése), olvassuk el a szöveget és a címet egyben. Növények természetrajza képekben. Budapest, Pfeifer Ferdinánd kiadása. Szóval ez egy reprint. Az eredeti nyomtattatott Neuwald Illés utódai könyvnyomdájában. Lapozzunk. Dr. Schubert G. H. udvari tanácsos és müncheni tanár ismeretes és kedvelt természetrajzi tankönyvének nyomán kiadta Hochstetter M. F. tanár. A második magyar kiadást átdolgozta Borbás Vince középisk. rendes és egyetemi magántanár. 53 ív finomul színezett rajzzal s magyarázó szöveggel. Bevezető szöveg következik ötven oldalon át, azaz kulcs a növények rendbe szedésére Linné növényrendszere segítségével, majd a magyar és a latin nevek jegyzéke, és máris megérkezünk a litográfiák csodálatos és varázslatos világába (na, két jelző már horogra akadt), általam is ismert és számomra ismeretlen növények közé, a piros zsidócseresznyétől a büdös kutyafáig. A szövegek is csudásak. A mű megjelenése óta nyilván rengeteget változott a botanika tudománya is (bár ugyanakkor változatlanul senki nem tud birkavesével földrengést megelőzni), de ez a szövegvilág engem lenyűgöz, a müncheni tanártól a növényrendszer seregeiig. Most, hogy ezt mindjárt befejezem harangszóra, a hónom alá csapom a könyvet és kiballagok a határba. Meghatározni, vagy csak lapozgatni. Van ebben valami meghatározhatatlan.