Petőfi-kiállítás nyílt Pápán

2023.03.07. 20:00

"Én középszerű ember nem leszek"

A Pápán tanuló fiatal Petőfi Sándort mutatja be Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Könyvtárában nyílt tárlat. Az "Én középszerű ember nem leszek” nevet viselő kiállítást Hoppál Péter miniszteri biztos nyitotta meg.

Haraszti Gábor

A kiállítás kifejezetten Petőfi pápai tartózkodására koncentrál

Fotó: Haraszti Gábor/Napló

A nagyszabású tárlat a 200 éve született Petőfi bemutatásával tükröt tart a ma embere elé: hol a helyünk a világban, mit jelent magyarnak, keresztyénnek lenni. A kiállításban a pápai dokumentumok mellett többek között videók és hangzópontok is vannak, sőt egy animációs kisfilmet is láthat az érkező. Az ünnepélyes megnyitón igei köszöntőt mondott Steinbach József püspök, majd Hoppál Péter miniszteri biztos szólt az egybegyűltekhez, aki úgy fogalmazott, Petőfi és Jókai korában Pápa városa a szabad gondolat egyik bölcsője volt, meghatározó tanári karral és pezsgő diákélettel.

- Kevés lelkesültebb, fiatalabb és szabadabb gondolatot olvashatunk a magyar irodalom alkotásaiban, mint Petőfi verseiben, ránk maradt levelezéseiben, az itt megismerhető fordításának szellemiségében. Petőfi Sándor fiatal magyar hős. Olyan alakja a magyar kultúrának, akire a szó mai értelmében is érdemes hősként tekintenünk és támaszkodnunk. A magyar nemzet számára éppoly fontos a költő kultuszának ápolása, mint Pápa városa számára, de az országos Petőfi-kultusz sem épülhetne pápai öröksége nélkül. A Petőfi 200 maradandó módon kell hogy megmutassa a poéta emberi arcát, korszerűségét, az általa közvetített értékrend helyénvalóságát. A kiállítás tréfálkozó barátként, szerelmes férfiként, ambiciózus ifjúként, a szabadság eszméjéért szenvedélyesen lelkesedő fiatalemberként mutatja be – fogalmazott Hoppál Péter.

Köntös László gyűjteményi igazgató beszédében azt a tényt emelte ki, miszerint a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményének abban a kiváltságban lehet része, hogy itt őrzik a Pápához kötődő írott Petőfi-emlékeket.

- Büszkén mondhatjuk, hogy az itt felvonultatott anyag túlnyomó többsége saját tulajdon, csak néhány esetben fordultunk a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz, az Országos Széchényi Könyvtárhoz és a Pannonhalmi Főapátság Főkönyvtárához. Több mint 50 ember közreműködésével készült el a kiállítás, ki szeretném emelni Schilde René, Halászné Kapcsándi Szilvia és Kisantal Tibor nevét, akik nélkül ez a tárlat nem jöhetett volna létre. Ez a kiállítás nagyon pápai, hiszen kifejezetten Petőfi pápai tartózkodására koncentrál, de reméljük úgy, hogy mindenkihez szól, azokhoz, akiknek ma is fontos legnagyobb nemzeti költőnk emlékezete.

A kiállításmegnyitón Novotni László szavalattal, Eisenbeck Ágota és Müller Zoltán énekkel, Csatlós Krisztina zongorajátékkal, Pusztai Boglárka és barátai hegedűvel, brácsával és bőgővel működtek közre. A tárlatot Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, Áldozó Tamás polgármester és Unger Tamás alpolgármester is megtekintette. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában