Zenés kötetbemutató

2023.03.23. 10:00

Mit üzen a hely szelleme?

Nyolc veszprémi helyszín bemutatása mellett szentekről és az élet örök kérdéseiről is szól az a Hét Domb Egyesület által kiadott könyv, amelyet szerdán mutattak be a városházán.

Marton Attila

Fotó: Pesthy Marton

A Genius Loci Wesprimiensis – Színhelyek, legendák és csodák című könyv szinte teljes anyagát egy 2021-es nyári beszélgetéssorozaton elhangzottak adják, amelynek során nyolc, többnyire szakrális veszprémi helyszínen tartottak beszélgetéssel egybekötött előadást. Rácz Katalin, a Hét Domb Egyesület elnöke, a kötet szerkesztője elmondta, mindegyik helyszínhez egy-egy bibliai üzenetet és szentet kapcsoltak. A mintegy húsz előadó, Veszprém köztiszteletben álló személyiségei között egyházi személyek, régész, történelem- és irodalomtanárok, valamint levéltárosok is szerepeltek. A rendezvénysorozat állomásai, és így a kötetben bemutatott helyszínek közül a Margit-romokhoz a gyermekség fogalmát, a Szent György kápolnához a férfi hivatást, a veszprémvölgyi görög apácakolostorhoz a női hivatást, míg a Szent Mihály templomromhoz (Kálváriadomb) a küzdelem, szenvedés és tisztulás témaköreit kapcsolták. Az eseménysorozat helyszíne volt még a Rab Mária-forrás, ahol az özvegység, az árvaság és az oltalom fogalmai adták a beszélgetés központi témáját, míg a Károly-templom kertjében tartott rendezvényen a betegség, a halál és a feltámadás témaköreit járták körbe a résztvevők. A program hetedik állomása a várbörtön mínusz harmadik szintje volt, ahol a bűn, bűnbánat és megbocsájtás kérdései adták a vezérfonalat, míg az utolsó helyszínen, a Benedek-hegyen a természetfölötti témáját beszélték át az esemény résztvevői. 

Rácz Katalin elmondta, a kötet tipográfiája Bucsy Balázs munkája volt, míg a grafika Berzsenyi Balázst dicséri. A kötet a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával jelent meg. A kötetbemutatón közreműködött a Peregrinus együttes és Káplán György énekművész. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában