Régi könyves sorozatunkban a forradalom félszázados jubileumára készült album

Idén márciusban van az 1848-as események 175. évfordulója, ezért sorozatunkban ebben a hónapban a forradalom félszázados jubileumára készült albumot mutatjuk be, amely idén szintén jubilál, 125 esztendeje adták ki. Címe: 18nyegyvennyolcz, a magyar szabadságharcz. Különösen gazdagon illusztrálták, ötszáz oldalon ezer kép jelent meg benne. Bemutatja a szabadságharcnak és előzményeinek kulcsfiguráit, hőseit, így Jókai Mórt is, aki egyben a kötet egyik szerkesztője volt, és a közreműködők közt találjuk Ignotust. Az áprilisi törvények szentesítésének emléknapját, április 11-ét, e könyv kiadásának évében, 1898-ban tették ünneppé, március 15-ét 1927-ben, egy évvel azután, hogy a Batthyány-örökmécses leleplezésén még megjelent Lebó István, az utolsó élő 1848-as honvéd – sorolta szakértőnk.

Petőfi strucctollától Metternich gúnyrajzáig

A kötetet a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság adta ki és a Franklin-Társulat nyomtatta Budapesten. A könyv vászonkötésű, fekvő tájolású, mérete 36-szor 27 centiméteres. Rendkívül gazdag képanyagot tár elénk történelmi személyek portréiból, kézírásaikból, leveleikből, használati tárgyaikból. Széchenyi és Bem kardjától egészen Kossuth sírjáig, Petőfi kalapjának strucctolláig. Bőségesen találunk benne gúnyrajzokat, karikatúrákat, továbbá képeket korabeli pénzekről, viseletekről, épületekről. Az illusztrációk többnyire kőnyomatok, fametszetek, dagerrotípiák utáni rajzok.  

A kiadvány részrehajlásait tekinthetjük egy kordokumentum sajátjának – hangsúlyozta Erdélyi András. Másrészt mindannak az alapját lerakta, amit több évtizede az iskolások tanulnak Petőfiről és társairól. A könyv feleleveníti az eseménysort, amiről mindannyian sokat tudunk, 1848 februárjától, a Párizsban történtektől. Az európai diplomáciát évtizedeken át uraló és a külpolitikai szálakat kezében tartó Metternich távozása után nem véletlenül lehetett olyan érzése a forradalmi ifjaknak és a szélesebb néptömegeknek, hogy jó eséllyel szállhatnak szembe, vagy legalább alkudozhatnak a Habsburg-dinasztiával. A kancellárról a 31. oldalon ez olvasható: „A mi gyűlöletes az Ausztria-Magyarországra nehezedő zsarnok-rendszerben volt, azt a népek ebben a névben foglalták össze: Metternich."

Kossuth és a bécsi kísértés

Március 14-én a pozsonyi országgyűlési ifjúság is bevonult Bécsbe, köztük Kossuth és Batthyány. Kossuthék népszerűségét részben az adta, hogy március 3-i alsóházi beszédében az osztrák örökös tartományok számára alkotmányt kért. „A nép Kossuth kezét, ruháját csókolta. Az emberáradat, mely a kikötőben fogadta, folytonos dörgő hock-okkal kísérte őket.” „A Mehlmarkton akkora torlódás volt, hogy a küldöttség megállt, mire a nép Kossuthot akarta hallani. Itt történt, hogy Kossuth egy anyának kezéből kikapva kis gyermekét, így szólt: «Ime a szabad Ausztria jövendő polgára. Mi kiküzdjük, ők majd élvezik és fenntartják a szabadságot.« Óriási lelkesedés, valóságos tetszésvihar kísérte ezt a pár szót. A bécsiek nem győztek betelni Kossuth bűbájos, csengő hangjával, mely a vén székváros ósdi hagyományai közt a fiatal szabadság üdvözítő igéit hirdette. A császárok fővárosa egyszeriben átalakult a szabadságra vágyók, a tüzes lelkesedők városává. Németek rajongták körül Kossuthékat és a magyarok alig tudtak tovább menni az őket körülözönlő nép áradatában.” 
„Márczius 16-án déli egyórakor vonult a küldöttség a Burgba, a király elé." Bár a történelem nem szereti a mi lett volna, ha felvetéseket, Kossuth később maga is írt ennek a napnak egy másik lehetséges kimeneteléről: „szemlét tartván 50.000 polgárkatona felett..., mi történt volna, ha ezt a mindenre kész, lelkes tömeget az udvar ellen vittem volna, melyet csak két század dragonyos védelmezett? Mi történhetett volna velük egy negyed óra alatt – úgymond, – ha én a körültem tátongó puskaporos aknába az élő szószikráját vetem bele, ott, a hol az írott szó is lángot gyújtott, mely az abszolutizmus százados épületét elhamvasztotta. De engem, ki csak igazságot jöttem keresni hazámnak, nem vitt kisértetbe az alkalom.”

A kamarilla kijátszotta csalárd kártyáját

Ilyen körülmények után tett Kossuth indítványt a haza védelmére július 11-én: katonákat, pénzerőt kért a képviselőháztól. „Kossuth sápadtan, betegen, ingadozva jött az ülésre. A szószékre sem birt a maga erejéből fölmenni. Halk hangon kezdett beszélni, de a halotti csöndben minden szavát hallani lehetett." Ezen a ponton még sokaknak nem volt nyilvánvaló, hogy a fegyveres összetűzés hamarosan elkerülhetetlen lesz. Arról, hogy a kötet szerkesztői miként ítélték meg Kossuth elképzeléseit, az alábbi szakasz ír: „Most, egy félszázadnyi távolságból már tisztán előtünnek ama politikának körvonalai, melyet Kossuth akkor követett. Bízva a forradalom és a népakarat ellenállhatatlan erejében, azt hitte, hogy küszöbön áll a német egység megteremtése a népfelség alapján. ”

Félszázadnyi távolságból viszont érdemes volt más megvilágításban is megvizsgálniuk a szerkesztőknek az osztrákoknak a szlávságra vonatkozó elképzeléseit is: a bécsi kormány szította a szláv nemzeti önérzetet, és titokban segítette azt az őrült ábrándozást, amely Dél-Magyarországot is beleszámítva egy nagy dél-szláv birodalomról álmodott. "Igy lehetett a két legerősebb eszmével: a nemzetivel s a vallásossal a magyarság ellen bőszíteni a horvátokat, a kik évszázadokon át büszkén vallották magukat magyaroknak." A kamarilla számítása bevált: ahogy a magyarok függetlenedni próbáltak Bécstől, ugyanilyen törekvéseket lehetett elindítani a horvátok, a szerbek, a tótok és az oláhok között a magyarokkal szemben – szögezte le a könyvtáros.

Hadmozdulatok, Damjanich és Emíliája

A magyar sereg első komolyabb csatáját szeptember 29-én Pákozdnál vállalja, ahol megfutamítja Jellachichot. Az album rengeteg ütközetet, ostromot ábrázoló képet tartalmaz, gyakran roppant érdekes szöveges kiegészítéssel.

Végül legkésőbb a magyar szabadságharc bukott el. Világosnál letettük a fegyvert. Mit köszönhetünk mégis a 175 éve fegyvert ragadó honvédeinknek? Egyrészt a későbbi kiegyezés lehetőségét. Az aradi kivégzések pedig rávilágítanak, magyarságunk nem csupán származás, jogállás vagy a beszélt nyelv kérdése. Ma is elgondolkodtató, hogy a vértanúk küldtetéstudata fontosabb volt saját boldogságuknál. Ám az is beszédes, hogy utolsó óráján a hit mellett mégiscsak a személyes érzelmek törtek elő például Damjanich Jánosból. Utolsó imáját kivégzése előtt kézzel írta le, a kötet a másolatát tartalmazza. Feleségét, Emíliáját félti. Talán azért, hogy ezen és sok máson elmélkedhessenek, hosszú élet adatott Kossuthnak, Klapkának, Görgeynek és Ferenc Józsefnek is.

Deák és az arany középút

A kiegyezésben elévülhetetlen érdemi voltak Deák Ferencnek, aki az első magyar minisztérium tagja volt. Idejekorán átlátta a lényeget, kivárta az idejét, a bukás után segítette azt nemzetének érzelmileg feldolgozni. "Ő volt a minisztérium jó lelke; Batthyánynak sugalmazója s bécsi útjain állandó kísérője; a kabinetet, míg lehetett, ő tartotta törvényes alapon, s mikor már nem lehetett, visszavonult a forradalom elől. Tudta, hogy az ő egyénisége másféle munkára való, s hagyta Kossuthot dolgozni a végzet nevében. De lelki nagyságát és államférfiúi bölcsességét mutatja, hogy ő, a béke embere, minden nagyobb elvi összeütközésnél a Kossuth pártjára állott. Mert a későbbi nagy egyeztető jól tudta, hogy a történelem nem jár az arany középúton, s tartós békét csak az ellentétek összeütközése és kitombolása tud teremteni.”