Fordulj Kispej Lovam

2023.04.20. 11:30

Sümegen a huszárok is táncra perdülnek a világnapon

Április 29-én magyar néptánccal ünneplik Sümegen a tánc világnapját  a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban. A Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes a Huszárgyerek szereti a táncot címmel pásztortáncokat, verbunkokat és legényes táncokat mutat be a közönségnek.

Szijártó János

A március 15-ei huszáravatáson azt már megtudtuk, hogy Sümegen szép számmal vannak huszárgyerekek, de hogy mennyire szeretik a táncot, az majd április 29-én derül ki a tánc világnapján Fotó: Szijártó János

Erről a szervezők nevében Oszkai Réka, a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház intézményvezetője tájékoztatta lapunkat. Mint megtudtuk, a műsorban a Dunántúl sodró verbunkjai és kanásztáncai mellett az erdélyi, Maros menti székelység verbunkját is bemutatják. Sőt, Erdély három tájegységét, a Küküllő mentét, a Mezőséget és Kalotaszeget is megidézik. A táncokat a Fordulj Kispej Lovam Táncegyüttes zenekara kíséri (Kalász Máté hegedű, Porteleki László hegedű, Szabó Csobán Gergő bőgő, Mester László brácsa). Az előadást követően Kovács Norbert Cimbi és Ihász László vezetésével táncházba invitálják a közönséget. A Nemzeti Kulturális Alap, illetve a VEB 2023 EKF által támogatott programokra a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában