A kortárs szemével

2023.05.29. 10:00

Egy korrekt kiadó jubileuma

A népszerű magyar költő és műfordító, a Kossuth-díjas Baranyi Ferenc révén ismertem meg Kaiser László írót, költőt, kiadóvezetőt. Idestova húsz éve, hogy Feri balatonfüredi könyvbemutatóján, poharazgatás közben Laci a zakója zsebébe nyúlt, elővette új verseskötetét, és dedikálta. Ezzel a gesztussal rajtot vett irodalmi, idővel barátsággá nemesedő kapcsolatunk. Mindeddig tizenhárom könyvemet adta ki az általa 1995-ben alapított kiadó. Azóta több mint 800 művet jelentettek meg.

Kellei György

Kaiser László a szegedi tanárképző főiskolán, majd az ELTE magyar, később a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán szerzett diplomát. 1983–1985 között a Veszprémi Petőfi Színház dramaturgja volt. Dolgozott könyvtárosként, szinkrondramaturgként, szerkesztett folyóiratokat. 28 kötete jelent meg: versek, novellák, esszék, tanulmányok, interjúk. Többek között életműinterjút készített a Veszprém megyei múzeum korábbi igazgatójával, Éri István régésszel és Dallos Szilvia színésszel. Dinnyés József „daltulajdonosról” is írt könyvet, aki számos dallamos költeményét megzenésítette. Laci verseit lengyel, orosz és olasz nyelven is kiadták. Kétszer kapott oklevelet a balatonfüredi Quasimodo-költőversenyen. Eddigi életműve végtelenül humanista attitűdjével és emberi/alkotói/kiadói korrektségével (nem hagy válasz nélkül leveleket, telefonokat, távol áll tőle az arrogancia) a kortárs magyar költészet élvonalába tartozik. Az ajnározott, futtatott szerzőket övező dicsfény nem vet árnyékot Laci munkásságára, mivel hite, eszmeisége stabil, megingathatatlan és érdek nélküli. Goethe írta: „A tehetség a csöndben formálódik, a jellem a világ forgatagában.” Az ő gyarapodó oeuvre-je csendesen csordogáló, tiszta vizű hegyi patak, mely a verskedvelők szomját enyhíti; jó a „patak” közelében időzni, kimossa belőlünk bajainkat, gondjainkat. 2018-ban a Vándorok, vérebek, angyalok című kötetének utószavában felteszi magának a kérdést: „Tehát végül is: hogy vagyok? Az ember szinte pompásan, a költő kevésbé. S mivel bogozni a valóság, képzelet és empátia szálait én is nehezen tudom: a verseknek higgyetek előbb, csak aztán nekem.” 

A tó című verse a Balaton-irodalom egyik gyöngyszeme: „Ki tudja, miért, nyaranta / a tónál lett egy új világ, / s néhány napra, talán hétre / ránk szakadt a vadszabadság. (…) Több volt a tó, mint önmaga, / talán maga a kegyelem, / hullámoknak ölelése: / partok között a végtelen.” Kaiser László május 25-én – ekkor mutatták be Az én térfelem című jubileumi kötetét – töltötte be 70. életévét. A Teremtő őrizze meg egészségét, alkotókedvét!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában