Ingyenes szabadtéri dzsembori

2023.05.10. 11:29

Hétvégén ismét dübörög a Rock Palota Fesztivál

Május 12-én és 13-án rendezik a Rock Palota Fesztivált. Az ingyenes szabadtéri dzsemborit idén új helyszínen, a várpalotai Thury-várnál tartják, s olyan országosan ismert zenekarok is szórakoztatják majd a közönséget, mint az Alvin és a mókusok, az Auróra, a Bikini, a Don Gatto, a Leander Kills és a Road.

Szabó Péter Dániel

Péntek este ingyenes koncertet ad a Rock Palota Fesztiválon a Leander Kills

Fotó: Szabó Péter Dániel

A felsoroltak mellett a fókusz természetesen ezúttal is Várpalota és a térség zenekarain lesz, a két nap alatt összesen 23 csapat ad majd koncertet a város központjában. Ennél jóval többen jelentkeztek az eseményt idén a Thury-Vár Kft.-vel karöltve szervező Rock Palota Egyesület felhívására, a szakmai zsűrinek is komoly fejtörést okozott, hogy mely bandákat válogassa be a fesztivál programjába. 

Lesznek visszatérő, a helyiek által jól ismert zenekarok, mint a 6áreset, a Brigantik, a Gate, a Hangár21, a KisGolyó Bband, a The Gain Music, a Végállomás vagy épp a Guns'n’Roses örökbecsű dalait játszó Dogs'n’Roses, de olyan új bandákkal is megismerkedhet a nagyérdemű a kétnapos fesztiválon, mint az Anyu, ez hangos, a Carolina Reaper, az Éjfény, valamint Zella, amelynek énekesnője a Várpalota népszerű bulizenekarából ismert, aranytorkú Kovács Gabika Ella. 

– Az alapvető célunk továbbra sem változott: fellépési lehetőséget adni a város és a térség amatőr zenekarainak. Idén a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programnak köszönhetően két színpadon láthat majd koncerteket a közönség, s olyan, fizetős fesztiválokon is húzónévnek számító bandák lépnek fel, mint az Alvin és a mókusok, az Auróra, a Bikini, a Don Gatto, a Leander Kills és a Road. A mi rendezvényünk azonban a támogatásoknak köszönhetően továbbra is ingyenes. Új helyszínünk pedig a Thury-vár környéke. A vár előtti téren, illetve a vár mögött állítunk fel egy-egy színpadot – mondta el lapunknak a szervezők nevében Somogyi László, aki megjegyezte, nagy segítség számukra, hogy Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere a kezdetektől mellettük áll. 

Fontos tudni, hogy – hasonlóan a tavalyi Várpalotai Napokhoz - május 12-én, pénteken 11.00 órától május 14-én, vasárnap 7.00 óráig a fesztivál miatt lezárják a gépjármű-forgalom elől a Szabadság tér teljes területét, a Szent István útnak a Szabadság tér és a Táncsics Mihály utca közötti szakaszát, valamint az Újlaky utcának a római katolikus templom előtti szakaszát. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában