Hangverseny

2023.05.28. 11:30

Példaként említik az országban az ajkai zeneiskolát

Hangversennyel, azt követően tanár-diák találkozóval ünnepelte fennállása hatvanadik évfordulóját a Kocsár Miklós Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola május 26-án a Nagy László Városi Művelődési Központ színháztermében. A program fővédnöke Kocsár Miklósné Herboly Ildikó volt.

Tisler Anna

Fotó: Gyarmati László

Az ünneplőket Navracsics Tibor miniszter köszöntötte, aki kijelentette, hogy amikor a zeneiskola felvette Kocsár Miklós nevét, felvállalta az ő örökségének gondozását, és sokat tett azért, hogy a a legújabb kori magyar zeneművészet egyik kiemelkedő alkotójának az emléke fennmaradjon az egész magyar zeneszerető közönség előtt. Hatvan év egy intézmény életében nem nagy idő, még ekkor erősíti meg a hagyományait, ekkor kezd gyökeret verni. 

A magyar zeneiskolai oktatás rendszere  egyedi a világban is azzal, hogy ilyen mértékben elérhető a minden társadalmi csoportból érkező gyermek számára. A mindennapokban gyakran elfelejtjük megbecsülni azokat, akik sokat dolgoznak azért, hogy zeneszerető vagy a zenekultúrát gazdagító előadóművészeket, zeneszerzőket neveljenek. A zeneoktatásban hajlamosak vagyunk a tantárgyat látni a mögötte lévő kultúra helyett. A zeneiskola nem csupán egy művészeti többletet adó intézmény, hanem sokat tesznek a tanárok azért, hogy Magyarország jobb hely legyen. Példát mutat, hogy az élet nem csupán a materiális javak hajszolásából áll, hanem a zenei kultúrával jobbá lehet tenni. Bartók és Kodály nemzete vagyunk, amely felelősség is számunkra. 

Schwartz Béla polgármester köszöntőjében gratulált a zeneiskola vezetőinek, dolgozóinak, növendékeinek a tartalmas hatvan évhez, amely idő alatt az intézmény országos hírnévre tett szert. A jelenlegi sikerek alapjait, amelyre a mostani generáció építkezhet, az elődök rakták le. Az intézmény 2021-től önálló, amely új távlatokat nyitott meg. A polgármester elmondta, hogy vannak még hiányzó dolgok, de egyszer minden vágyunk teljesül. 

A polgármester az ünnepségen adta át Szücs Krisztián zenepedagógus intézményvezetőnek a zenei kincsek megismertetéséért végzett több évtizedes kimagasló színvonalú tevékenységéért Ajka Város Önkormányzata Oktatásért-Nevelésért díszoklevelét. 

Szücs Krisztián köszöntőjében megemlékezett az egykori igazgatókról. Az intézmény vezetőjének Ember Csaba, a Magyar Zeneiskolák Szövetsége elnöke emlékoklevelet adott át. Köszöntőjében kiemelte, hogy ha szóba kerülnek a vidéki zeneiskolák, Ajkát említik példaként. 

Az ünnepi hangversenyen a tanárok és a zenei pályára lépett egykori növendékek adtak műsort. A tanár-diák találkozónak a zeneiskola adott otthont. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában