Gazdag programot kínál

2023.06.10. 07:00

Elkezdődött a Játékfesztivál Pápán

Bár az idő nem kegyes a szervezőkhöz, a régi hagyományokra visszatekintő diákpárbajjal pénteken délután hivatalosan is elkezdődött a 31. Játékfesztivál. A nyitónapon a Karthago adott nagy sikerű koncertet.

Haraszti Gábor

Húsz feladat várta a diákokat a vetélkedőn

Fotó: Haraszti Gábor

A bizonytalan időjárás miatt a Fő térre meghirdetett vetélkedő – melyet először 1991-ben rendeztek meg – a Jókai Mór Művelődési Központban kapott helyet, ahol öt háromfős középiskolás csapat mérte össze tudását, ügyességét. A résztvevőknek előzetesen egy bemutatkozó feladattal kellett készülniük, a kétórás vetélkedő során tippelős feladat, a várost és annak történetét felidéző teszt is várta őket, utánajártak annak is, hogy hány ember fér egy hullahoppkarikába, és a divatbemutató sem maradhatott el.

A fesztivál folytatásában szombaton 14 órától kézművesek utcájává változik a Fő tér, környezettudatos játszótér, interaktív játéktér, vásári attrakciók, óriás színező és mesebirodalom várja a kicsiket. A Fellner-udvarban Pápa város egyesületei, civil szervezetei és alkotóművészeti közösségei mutatkoznak be, a napot a Honeybeast zenekar koncertje zárja. Persze csak akkor, ha az időjárás is úgy akarja. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában