2023.09.22. 07:00
Fergeteges koncertet tartottak az alsóörsi éjszakában
Igazi balatoni életérzést hozott el, tele mondanivalóval, érzelemmel a Bagossy Brothers Company, mely hatalmasat szólt és fergeteges sikert aratott az alsóörsi Amfiban szeptember 16-án este.
A Bagossy zenekar Szalai Attila menedzserrel, Hebling Zsolt polgármesterrel és Dobrosi Zsolt Amfi-igazgatóval a koncert előtt Alsóörsön Fotó: Kovács Erika
A különleges bulit az alsóörsi, gyönyörű erdei környezetben lévő Amfi második születésnapja alkalmából szervezték meg, és egy gombostűt sem lehetett leejteni a helyszínen, legkevesebb 1500 ember jött el az erdélyi származású szupercsapat koncertjére. A tízéves zenekar pontosan kezdett, a megadott ideig szuper koncerttel, látványos fénytechnikával bűvölte el a közönséget, melyet – látva, hogy mekkora örömmel, rajongással fogadták a koncertet –több ráadás nótával ajándékozta meg a nagyérdeműt. Sokan végig ujjongtak, táncoltak, a zenekarral együtt énekelték a régebbi, jól ismert dalokat és a vadonatújakat is, ilyen volt például a Fújj meg, szél, a Balaton, az Angyalok a parkolóban, a Van egy ház, illetve az Olyan ő címűek. A tökéletes hangzás és lenyűgöző látvány mellett tisztán lehetet érteni a dalok szövegét, melyek tele voltak mondanivalóval, érzelmekkel, érzésekkel. A zenekar tagjain a zenélés mellett végig lehetett érezni az alázatot a zene, a közönség és az élet iránt. A hangulatot Bagossyék előtt a Liana nevű zenekar alapozta meg, majd Dj Tégla retró muzsikával ajándékozta meg az embereket, a többség a szuperkoncert után is maradt a helyszínen.
A koncert előtt Hebling Zsolt polgármester, Dobrosi Zsolt, az Amfi igazgatója és Szalai Attila, a Bagossy zenekar menedzsere köszöntötte a nagyérdeműt. Mint ismert, a Bagossy Brothers Company 2013-ban alakult indie rock, alternatív rock, folk-rock stílusú zenét játszó, erdélyi magyar zenekar. Nevüket a testvérpár, Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk). Bagossy Norbert szerint a dalok írásában nincs tudatosság. „Nem voltam soha valamilyen stílusnak a híve, hanem mindig nyitott szemmel jártam-keltem a világban az érzéseimet, a világképemet írom bele a nótákba. Az öcsém ezt jól meghangszereli, ez így összeáll eggyé” – vallja Norbert.