Interaktív beszélgetés

2023.09.03. 12:00

Sümegi bemutatkozás a szélesebb közösség előtt

Intézményünket az a megtiszteltetés érte, hogy meghívott vendégei, kiállítói lehettünk a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége által szervezett "KözösÉg" Fesztiválnak, a közösségi művelődés első szakmai vándorfesztiváljának – tájékoztatta lapunkat Oszkai Réka, a a sümegi Kisfaludy Sándor Művelődési Központ intézményvezetője.

Szijártó János

Oszkai Réka, a a sümegi Kisfaludy Sándor Művelődési Központ intézményvezetője (balról) Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral beszélget, a moderátor szerepében egy fiatal egyetemista, Brenner Bogi

Forrás: Oszkai Réka

Mint elmondta, a szervezők egy olyan rendezvényt álmodtak meg, melyben interaktív módon, beszélgetések által, tapasztalati tudás átadása útján mutathatják meg a fiatalok számára, milyen sokszínű a közösségi művelődésben dolgozók munkája.
– A Felsőörs-Zenevölgyben szervezett rendezvényen, mint Veszprém értékei – Veszprém vármegyei Látópont mutatkoztunk be, több településsel együtt. A kiállításon bemutattuk a munkánkat, a Látópontot, a Kisfaludy-kultusz építését, eredményeinket, rendezvényeinket. Vittünk kisfilmeket a rendezvényeinkről, a települési értéktárról és a városról is. Fiatal kollégáink sümegi társasjátékkal és járásunkról szóló totóval is készültek. Megtisztelő volt számomra és komoly szakmai elismerés, hogy a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ igazgatójaként Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral, a fesztivál fővédnökével közösen vehetettem részt egy pódiumbeszélgetésen. A beszélgetés a pályakezdésről, közösségépítésről és a szakmánk szépségéről, jövőjéről szólt. Államtitkár asszony szakmai elhivatottsága, felkészültsége, innovatív, fejlesztő, értékalapú szemlélete és eredményei példaértékűek a pályakezdő és a kulturális területen dolgozók számára – tudtuk meg Oszkai Rékától. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában