2024.03.10. 18:19
Három ősbemutatót állít színpadra a Pannon Várszínház az új évadban (podcast)
Elkészült a veszprémi Pannon Várszínház 2024/25-ös szezonjának a terve, megtartotta évadbejelentő sajtótájékoztatóját a teátrum – kiderült, három ősbemutatóval készül a társulat, lesz három előbemutató, kilenc előadást játszanak a Tavaszi Fesztiválon - a műsor vendége Vándorfi László, a veszprémi Pannon Várszínház igazgató-rendezője és Szelle Dávid színművész, rendező, koreográfus.
Vándorfi László szerint sokat jelentett a Pannon Várszínáz számára az EKF-év; egyebek mellett kitűnően sikerült a Tánc Nemzetközi Kortárs Fesztivál, a 2023-as esztendő felhelyezte a teátrumot a nemzetközi fesztiváltérképre. Az új szezonban látható lesz Peter Quilter Bestseller című komédiája Szelle Dávid rendezésében, Oravecz Edit, Kárpáti Barbara és a rendező előadásában. Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát Vándorfi László rendezi, és játssza a főszerepet. Kiderült, visszatér Veszprémbe Gazdag Tibor színművész azzal, hogy elvállalta a főszerepet Örkény István Kulcskeresők című komédiájában. Ősbemutató lesz a Hrutka Róbert – Kovács Dominik – Kovács Viktor trió által jegyzett Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja című családi musical, de Vándorfi László elmondta azt is, hogy a Pannon Várszínház számára írta Márton László a Jászai Mari feltámasztása című komédiáját, amely ugyancsak szerepel a műsorrendben.
Veol podcast
- A bakonyi írónő saját története is regényes (interjú és podcast)
- Hogy kászálódhat ki a gödörből a veszprémi kézilabda?
- Hogyan védjük meg házi kedvenceinket az élősködőktől? (podcast)
- Sporthírek: kiesett a One Veszprém HC, döntőt játszik a VESC
- Sztanke József: "Mindig is szem előtt tartottam, hogy segítsek az embereknek"