Veol podcast

2024.06.12. 18:00

Jön A miniszter a Bakonyba – Három felvonásos premier a születésnapos városban (podcast)

Jön A miniszter a Bakonyba és ez a születésnapos város ünnepi programjaival függ össze. Negyven éve lett ugyanis város Zirc és a jubileum kapcsán szervezett rendezvénysorozat része, hogy a Bakony Hangja Színjátszócsoport színre viszi A miniszterelnök című vígjátékot. A csoport vezetőjével, a darab rendezőjével, Gyurácz János Csabával a június 14-i premier előtt pár nappal beszélgettünk. A mikrofonnál Rimányi Zita.

Rimányi Zita

Gyurácz János Csaba többek közt beszélt a Bakony Hangja Színjátszócsoport megalakulásáról, arról, hogy már eddig is több háromfelvonásos darabot színre vittek, ősbemutatót is. Főként zirci tagjai vannak a társulatnak, a 11 évestől a hetvenesig, több korosztályból. A díszleteket szintén maguk állítják össze, kölcsönkérnek hozzá a helyiektől régi bútorokat, kiegészítőket. A jelmezeket ugyancsak jellemzően maguk szokták elkészíteni, azonban ezúttal e téren a Veszprémi Petőfi Színház segített nekik, mivel a darab az 1900-as évek elejére viszi vissza a nézőket. A történetről a rendező nem akart sok részletet elárulni, azt szeretné, ha jórészt meglepetés lenne és ahaélményként érné a látvány, a jelenetek sora a közönség soraiban ülőket, azután, hogy felhúzták a függönyt. 

Podcast Gyurácz János Csabával
Podcast Gyurácz János Csabával
Fotó: Rimányi Zita/Napló


A miniszterelnök pikáns kalandja a postahivatalnok lakásában – ez áll a cselekmény központjában, az biztos, hogy sokat fog nevetni, aki megnézi az előadást. A főszereplő a postahivatalnok, akinek igazán csinos felesége van, és persze megjelenik a miniszterelnök és az ő felesége is, szerepet kap a főbérlő, egy könyvügynök, az osztrák-magyar bank aligazgatója, egy újságíró, egy rendőrtiszt, egy mentőtiszt és persze többek közt a szomszédok is. 
Gyurácz János Csaba szerint – aki egyébként maga is játszik a darabban – a jó rendező nem azt mondja meg, mit csináljon a színész, hanem hagyja, hogy beleélje magát a karakterbe és önkéntelenül, felszabadultan alakítsa azt. Legfeljebb azt mondja meg neki, mit ne csináljon, ha valamit túlzásba vinne. 
A zirci művelődési házban ötször adják elő A miniszter című vígjátékot. Az előadások megtekintése ingyenes, de a szervezők előjelentkezést kérnek. A darabot a következő időpontokban láthatjuk: június 14-én, pénteken 19 órától, június 15-én, szombaton 19 órától, június 23-án, vasárnap 17 órától, június 28-án, pénteken és június 29-én szombaton 19 órától.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában