Útkereső: egy művész a Balaton és Veszprém között

Autószerelőként kezdett, majd a vendéglátás és kereskedelem világába sodródott. Míg testvére rajztanári diplomát szerzett, ő autodidakta módon fejlesztette művészetét. Talán a családi örökség is hatással volt rá: apai ágról rokonságban állhat a 20. századi festővel, Bernáth Auréllal. Ez azonban számára inkább érdekesség, mintsem identitásának fő része.

Rajzaihoz nem kell különösebb inspiráció – egyszerűen csak leül, és alkot, bár elmondása szerint szükség van a megfelelő lelkiállapotra is. Így történhet meg, hogy időnként az elkezdett rajzok hónapokig befejezetlenül pihennek, majd újra nekiáll velük a "munkának". Portrékat, és sok egyéb témakört is rajzol. Az én figyelmemet megragadó alkotásai középpontjában Veszprém áll, a város, amely nemcsak otthona volt, hanem ahol a mindennapjait is tölti. Egy Facebook-csoportban osztotta meg városunkról készült rajzait, bízva abban, hogy az itt lakóknak is örömet okoz velük. A kommenteket olvasgatva, senkinek ne legyen kétsége, hogy ez a törekvése maradéktalanul megvalósult! "Van néhány hely, ami még hátravan" – írja, utalva arra, hogy a város ihlette képek sorozata számára még nem ért véget.

Személyes találkozóm Danival emlékezetes élmény marad. Alsóörsön, a Balaton-parton ültünk le beszélgetni. A tó csendes hullámai és a hideg, tiszta levegő valahogy még meghittebbé tette a találkozót.  Az eleinte zárkózottnak tűnő fiatalember számomra felettébb megindító módon megnyílt, és csak mesélt, mesélt, mesélt. Múltjáról, életéről, vágyairól. Mondatai sok mindent elárulnak arról a mélyebb belső utazásról, amelyet művészete is kifejez. Lelkivilágának apró vonásai nyomon követhetőek a finom vonalú, vékony nyomot hagyó eszközhasználaton. Képei itt-ott elnagyoltak, máshol messzemenően aprólékosak. Néhol színesek, aztán visszafele olvasva átváltanak fekete-fehérbe – hogy csak a lényeget lássuk. Beszélgetésünkből kiolvasva ez utóbbi az ő törekvése is. Kisebb nagyfiam filozófiai okfejtéseire emlékeztetnek jól körülírt mondatai. Talán ezért is érzem annyira közel magamhoz gondolatait. Úgy érzem, tudom, mit érez. 

Aztán visszakanyarodunk Veszprémhez is, ami kapcsán készült alkotásai nem csupán az épületek ábrázolásáról szólnak, hanem egy különleges érzés közvetítéséről, amely a város lakóinak ismerős lehet – mégis új szemszögből mutatja meg, miért szeretjük ezt a helyet. Mesél arról, hogy milyen sokat jelent számára Veszprém, és hogyan próbálja megfogni a lelkét a rajzain keresztül. Dani számára a rajzolás nem a megélhetés eszköze, hanem szenvedély, amelyből másoknak is szeretne adni. Bevallása szerint munkái beárazása nehéz lenne – nemcsak anyagi, hanem érzelmi értelemben is. Képeihez különleges kötődés fűzi, és a legfontosabb számára, hogy minél több emberhez eljussanak.

Amikor jövőbeli céljairól kérdezem,  válasza tömör és sokatmondó: "Megtalálni önmagam." Ez a törekvés az alkotásaiban is visszaköszön – vonalakban, árnyékokban, a papír fehér foltjaiban.  Rajzaiban minden vonás egy lépéssel közelebb viszi önmaga megismeréséhez. Elbúcsúzva tőle egyetlen szóval tudom jellemezni őt. A legszebb értelemben véve: útkereső.