Rangos elismerés

2025.04.27. 12:30

Életmű-díjat kapott az igazgató

Péni Béla munkáját ismerték el a napokban szakmai kitüntetéssel. A Tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola AMI nyugalmazott igazgatója és tanára a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség Életmű-díját vehette át.

Az Életmű-díjat Szabó Ferenc, a szövetség elnöke adta át a Törökbálinton rendezett közgyűlésen.

Péni Béla munkáját ismerték el a napokban szakmai kitüntetéssel. A Tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola AMI nyugalmazott igazgatója és tanára a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség életmű díját vehette át. Fotó: zeneiskola
Péni Béla munkáját ismerték el a napokban szakmai kitüntetéssel. A Tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola AMI nyugalmazott igazgatója és tanára a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség Életmű-díját vehette át.
Fotó: zeneiskola

 

Életmű-díj a nyugalmazott igazgatónak

A magas szakmai elismerést a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség Törökbálinton tartott közgyűlésén adták át a díjazottnak.
A szövetség hagyományosan díjakkal ismeri el azon művészek és zenepedagógusok munkáját, akik sokat tettek, tesznek a hagyományos vagy a kortárs fúvószene támogatásáért. Péni Béla Életmű-díja annak a több mint 40 évnyi pedagógiai, művészeti és közösségi munkának az eredménye, amelyet minden zenetanuló és zeneszerető tapolcai megtapasztalhatott az elmúlt évtizedekben. Az igazgató alapította a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekart 1983-ban és működtette azt nyugdíjazásáig.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában