2018.06.23. 08:00
A legjobb barátai a könyvek voltak – Kányádi Sándorra emlékezünk
Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
A csetényi iskolában gyermekekkel találkozott, jobbról mellette Galambos Szilvia igazgató Fotó: Müller Anikó Hanga
Két évvel ezelőtt azt mondta nekem, úgy gondolja, nagyjából megírt már mindent, amit kellett. Kétlaki életet élt, pesti lakásában és „otthon”, nagygalamboki szülőházban.
– Azért kellett ideköltöznöm, mert a rendszerváltás után évi majdnem száz találkozóm volt Magyarországon, melyik iskola tudta volna megfizetni az útiköltségemet? Először albérlet merült fel, majd miután 1993-ban megkaptam a Kossuth-díjat, gondoltam, veszek belőle egy lakást, de azt mondta nekem Göncz tata (Göncz Árpád), Sándor, ebből nem két szobát, két kilincset sem vehetsz. Aztán mégis sikerült.
1929. május 10-én született, de a hivatalos bejegyzés 11-ről szól.
– Tizedike ugyanis a román király születésének napja, hivatalos nemzeti ünnep volt, az őrmester is be volt rúgva, amikor édesapám bejelentett a községházán, azt mondták, azt nem lehet, egy „bángyin” nem születhet e szent napon, és így 11-re könyveltek be. Azzal szoktam dicsekedni, a betűvetést Mózestől tanultam a Sínai-hegy lábánál – ez a neve a szülőfalum fölötti hegynek – kőtábláról. Bartos Mózes volt az utcánkban az írástudó, nem volt se rádió, se televízió, járt az újság és voltak könyvek, Jókai, Petőfi. A téli estéken Mózsi bácsi felolvasott, mindig más háznál, hogy egyformán fogyjon a petróleum, senki ne károsodjon. A háza előtt volt egy nagy kő, ott üldögéltek az emberek vasárnaponként, beszélgettek, cigarettáztak, hétköznap meg délutánonként ott tanított minket, gyermekeket, felírta szénnel, cserépdarabbal, „kez-det-ben va-la az i-ge”, amit mi lemásoltunk palatábláinkra. Nagyon szerettem a betűket, mire iskolába mentem, írástudó lettem.
A legjobb gyerekkori ba- rátai a könyvek voltak, mondta. Az utóbbi időben már nem írt.
– Illyés Gyulával beszélgetve egyszer, aki nyolcvan felé járt, most én sokkal öregebb vagyok, mint ő akkor, így szólt hozzám, te Sándor, nem látom a verseidet mostanában, keveset írsz. Gyula bácsi, lement a versek ideje, mondtam. Nem lehet tisztességes ember, aki a versírást abbahagyja, válaszolt, erre én: de idejében abbahagyni, az sem kutya. Úgy hátba ütött, te rám céloztál? – kérdezte nevetve. Kinőtt a kor engem, a vers mondatja magát, olvasom ezeket a mai verseket, nem azok, amiket mondani „kell”, ahogy a német mondja, muss sagen.
A Napsugár gyermekirodalmi lapot 1956-ban alapították Kolozsváron, a forrongó magyarországi helyzet, a forradalom és szabadságharc hatásának taktikai csillapítására. A folyóirat munkatársai megtalálták a lehetőségét, hogy a sorok mögötti gondolatokkal, „madárnyelven” írva szóljanak olvasóikhoz. Hogy van-e ma igényes gyermekirodalom? A Napsugár színvonalas havilap volt, hetvenötezer példányban jelent meg, a Romániai Írószövetség tíz magyar választmányi tagjából négyen a szerkesztőség tagjai voltunk. Most sokszor gondolom, a mai versek nagy részét mi nem közöltük volna, ez olyan plüssirodalom, mint a plüssmaci, nem az igazi. De lehet, csak kivénültem… más kor, más ízlés, igény. Sokan tizenévesen már költőnek tartják magukat. Biztos, én ezt nem mertem volna magamról kimondani ilyen fiatalon. A kultúrának mindig is volt árujellege, de most el vagyok bizonytalanodva, változott a világ, lassan ódivatúvá vagy divatjamúlttá válik az irodalom.
Ma vitatjuk, a modern technika, a számítógépes világ megváltoztatja-e olvasási szokásainkat. – Igen, de haszna is van. Gutenberg által a vers könyvbe száműzött lett, de ha egy CD lemezt hallgatunk, egy dvd-t nézünk, általa az visszahelyeződik homéroszi jogaiba, mert a verset mondani kell, úgy jön ki igazából az értelme.
Kányádi Sándort várhatóan szülőfalujában helyezik örök nyugalomra.