Humoros, de nehéz darab

2018.04.03. 10:20

A tapolcai Amatőr Színjátszók Köre Örkény tragikomédiáját próbálja

A Tamási Áron Művelődési Központ Amatőr Színjátszó Köre Örkény István Tóték című tragikomédiáját próbálja ezekben a hetekben.

Tóth B. Zsuzsa

Örkény István Tóték című darabját próbálják az amatőr színjátszók Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A közönség április nyolcadikán láthatja a közkedvelt mű színpadra állított változatát, amelyet a kör vezetője rendez.

Havasi Gábortól megtudtuk, hogy a 2016-ban alakult kör második nagy darabja bemutatójára készül. Tavaly szép sikerrel mutatták be az Indul a bakterház Meghalsz, banya! című folytatását és a Helén, a tehén című darabot, idén azonban sokkal nagyobb próbatétel előtt állnak.

Örkény István Tóték című darabját próbálják az amatőr színjátszók Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

- A huszonöt fős társulatból tizenöten szerepelnek a darabban, amely több szempontból is aktuális. Egyrészt ötven éve írta Örkény István, valamint a II. világháborúban játszódik. A szerző egyik legismertebb és legkedveltebb darabjának szereplőivel jól tudnak azonosulni a társulat tagjai, ez ugyancsak egy szempont volt a választásnál. A csoporttal több darabot átnézve döntöttünk úgy, hogy idén a Tótékat mutatjuk be. Az előkészületeket már tavaly nyáron megkezdtük, a tanulás szeptemberben indult heti egy próbával. Januártól hetente két alkalommal találkozunk, hogy az április eleji bemutatóra minden a helyére kerüljön. Nagy feladat a kétfelvonásos, háromórás darab szövegének tanulása, hiszen az amatőr szereplők mindegyike dolgozik vagy tanul. Amellett ez egy humoros, ugyanakkor tragikus, nehéz darab, összetett szerepekkel, nehéz, hosszú dialógusokkal, és a karakterek megformálása sem egyszerű. Örkény azt mondta: Én Tóttal érzek, de az őrnagy is én vagyok. A legfiatalabb szereplő 12 éves, de az ötvenesek korosztályának képviselői ugyancsak jelen vannak – mondta a rendező. Hozzátette, hogy jól haladnak a próbák, de a darabnak még össze kell érnie.

A főbb szerepekben Hatvani Mátyás, Baracskai László, Dominek Ilona és Talabér Melánia látható.

A szereplők között az iskolások, egyetemisták mellett van egészségügyi asszisztens és gazdálkodó is. Bizonyára érdekes lesz a családtagoknak, ismerősöknek őket új szerepben látni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában