matéria

2017.10.15. 18:34

Arany, ezüst, neonkábel – Konstellációk a galériában

Összesen negyvenegy, számos anyag és technológia felhasználásával készült művet tekinthetnek meg a látogatók szombat óta a Matéria Művészeti Társaság Csikász Galériában nyílt Konstellációk című kiállításán, ahol a társaság tagjainak műveit különböző összefüggésekben, konstellációkban helyezték el a hat teremben.

Leitner Vera

Fotó: a szerző

Papírőrlemény, világító neonkábel, olaj, vászon, széttartó és összesimuló rétegek, arany, ezüst, kávézacc. Több anyag, réteg, stílus és felületképző módszer vonul fel a látogatók előtt a Matéria Művészeti Társaság kiállításán.

– Ami megtörtént a XX., illetve a XXI. században, az mind tettenérhető valamilyen módon a Matéria Művészeti Társaság művészeinek munkájában: a dada, a minimal art, a land art, a concrete, a koncept art, a konstruktivizmus és nagyon sok minden további irányzat. Mindezeken túl, amit most itt a kiállításon látunk, mégis majdnem a legtöbb munka úgynevezett hagyományos táblakép, mely mind egyfajta hibriditásnak a következményeként jött létre. Hibridtermékek, a pozitív értelemben – mondta el megnyitóbeszédében Hegyeshalmi László, a kiállítást szervező Művészetek Háza Veszprém igazgatója.

Fotó: a szerző

Az igazgató elmondta, a Matéria tizennégy kiállító művészének – Baksai József, Bátai Sándor, Birkás István, Budaházi Tibor, Dréher János, Gáll Ádám, Haraszty István, Hérics Nándor, Mazalin Natália, M. Novák András, Serényi H. Zsigmond, Székács Zoltán, Tölg-Molnár Zoltán, Záborszky Gábor – munkái az egyes termekben elhelyezve, egymás közelében további sajátos konnotációkat, értelmezési lehetőségeket alkotnak. A Matéria Művészeti Társaság alapításának gondolata 2006-ban négy képzőművész fejében fogant meg, azóta a csoport folyamatosan bővül és formálódik. Az elmúlt tíz év során nyolc kiállíts alkalmával szerepeltek együtt a társaság tagjai. A most nyílt, Konstellációk című kiállítás november végéig tekinthető meg a Csikász Galériában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában