Az Életrevalók bemutatója után sorra kapja a szerepeket Vadász Gábor

Az előadást a Veszprémi Petőfi Színházban láthatják a nézők

Hogyan kapta a szerepet?

– Horgas Ádám rendezővel dolgoztam korábban, Akelát játszottam A dzsungel könyve című előadásban. Ádám felhívott, megkérdezte, vállalnék-e szerepet az Életrevalókban. Szívesen, válaszoltam. Milyen szerepet játszom? – kérdeztem. Azt hittem, hogy a „hatvanharmadik alabárdost”. És amikor mondta, hogy Drisst, az ápolót, az teljesen letaglózott, jó értelemben véve. Kicsit féltem a pesti bemutatkozástól. Békéscsabán állandó társulattal dolgoztam.

Hosszan?

– Igen, ott nevelődtem fel. Ott volt a színitanoda, utána lettem a színházban közalkalmazott. Arra gondoltam, hogyan fogom érezni magam Pesten idegen emberek között. De már az első próbákon összebarátkoztam mindenkivel, nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, felemelő volt a próbafolyamat.

Az előadásban egy cigány származású fiút játszik. Mennyire közeli önnek ez a szerep?

– Ha távoli, a színész egy idő után magához alakítja, közelebb húzza a szerepet. Az én sorsom és a filmbeli Driss sorsa annyiból hasonló, hogy én is egy szegény cigány családból jöttem. Mind a két szülőm a közmunkaprogramban vett részt, anyukám a mai napig, apukám meghalt. Én is nagy utat jártam be, mert Szeghalomról eljutni Budapestre, játszani a Játékszínben, és most itt, Veszprémben, úgy érzem, hatalmas dolog. Hálát adok Istennek vagy a sorsnak, hogy a saját környezetemből – amit nagyon szeretek – kiragadott, mert nagyon boldog életet élek. Hálát adok a sorsnak, mert rengeteg dolgot ismertem meg. Nagyon sok helyen jártam már a színházzal, sok emberrel találkoztam. Folyamatosan nyílik előttem a világ. És remélem, hogy lesz majd alkalmam egyszer ezt továbbadni a most 10–12 éves cigány gyerekeknek.

Tartja a kapcsolatot velük? Jár haza?

– Igen, szeretek hazamenni. Remélem, hogy lesz egyszer lehetőségem, hogy taníthassak. Nagyon szeretnék tanítani. Vagy elmondani azt a gyerekeknek, hogy a világ nem csak egy falu.

Vannak sokan, akik kiléptek az otthoni közegből?

– Nagyon sokan vannak, és legyenek minél többen. Fontos, hogy megismerjük egymást, magyar közösségek és cigány közösségek. Nálunk, Szeghalmon (Békéscsabától 45 kilométerre lévő város – a szerk.) nagyon jó a helyzet, de a nagyvárosokban nem igazán vegyülünk, nem találkozunk. Pedig addig, míg nem ismerjük meg egymást, nem tudunk egymásról, nem tudjuk megszeretni egymást. Az előadásban is megszereti egymást a két ember, amikor megismeri egymást.

Az ön és a többiek példája motiválhatja, ösztönözheti tanulásra a társait?

– Biztosan. Szeretném inspirálni a gyerekeket, hogy kezdjenek el élni. Volt, hogy gyerekeknek, gyerekekkel együtt csináltunk egy színdarabot; nagyon megszerettem ezt a munkát, én is, a gyerekek is jól érezték magukat. A színház egy „élettanító” intézmény, amellett, hogy a lelket fejleszti, gazdagítja. Nagyon szívesen mutatnék be cigány gyerekekkel olyan cigány darabokat, amik az én lelkemben is benne vannak.

Az Életrevalók című előadásnak két főszereplője van, az ápolóé éppen olyan fontos, mint az arisztokratáé

Milyen volt a próbafolyamat, hogy érezte magát?

– Hirtling Istvánnal a próbák előtt egy irodalmi műsoron, egy irodalmi activityn találkoztam először. Úgy fogadott engem, mintha már ezer éve ismernénk egymást. A próbafolyamat első napjaiban nagyon jól egymásra hangolódtunk. Jó humorú ember, én is imádom a humort. Biztonságot adott ahhoz, hogy be tudjam járni a szerephez szükséges utat. Bemutassam a változást, hogy egy utcáról jött cigány gyerekből miként lesz egy olyan ember, aki a társadalomban bárhol megállja a helyét. Az előadás létrehozóival, a színészekkel együtt csapatmunka volt, szinte egy kis családdá formálódtunk.

Az előadás népszerű, a közönség szereti, sokat nevet.

– Az ember jókat nevet és jókat sír. Katarzist keltő. Én is azokat az előadásokat szeretem, ahol érzek, nevetek és sírok is.

A bemutató után felfigyeltek önre, kapott lehetőségeket?

– Sok lehetőséget hozott ez a szerep, amiért nagyon hálás vagyok. Játszhattam a Madách Színházban, a We will rock you című musicalban a Syma csarnokban, a Játékszínben kaptam még egy szerepet. Most Pesten élek, ott kellett hagynom Békéscsabát, nem tudtam volna ellátni az ottani feladataimat. Bízom benne, hogy jönnek majd a szerepek, felkérések. Dolgozni szeretnék. Jókat játszani.