Félelem és reszketés a Dubniczay palotában

A Prométheuszról... című egyszereplős táncszínházi előadáson jártunk pénteken este. Különleges fények, ijesztő zene: így várták a társulat tagjai a közönséget. Ez önmagában nem lenne elegendő ahhoz, hogy elérjék a címben már említett félelmet és reszketést a nézők szívében. A félelem nem egy pillanatig tart, az ijedtség elmúlik másodpercek alatt, jót nevet rajta az ember. A félelem hosszan tart, és beleég az emberbe. Nincs fellélegzés, semmi megkönnyebbülés, csak a folytonos, szorongás, kimeredt tekintetek, és görcsbe szorult kezek. Ezt kapta az, aki péntek este ellátogatott a Prométheuszról.. című darabra.

A kedves olvasót a rövid felvezető után meg kell nyugtatnom, hogy életem egyik legjobb előadásán vettem részt, és nem azért, mintha szeretném magam egy órán keresztül kellemetlenül érezni. Egyszerűen a Prométheusz mítosz egy olyan aspektusát láthattam, ami túlmutat az unalmas irodalomkönyveken, az unottra ismételt érettségi/vizsgatételeken.

Képzelje el ezt a képet a fejében: Turós-Máté Kinga a darab egyetlen, és összes szereplője (ez fontos lesz, nem szót-szaporítottam) a körben elrendezett ülőhelyek középpontjában lévő fehér négyzet közepén, körkörösen mozog. Önmagában egy meghökkentő elrendezése ez a mozdulatsoroknak. A nézők karnyújtásnyira vannak csupán a táncostól, akinek a forgás közben az izzadsága az ott ülőkre csöppen. És zihál. – Szóval, ha ezt a képet el tudja képzelni, talán kezd letisztulni a címválasztásom, és rövid felvezetőm miértje.

A történetet felületesen ugyebár (?) mindenki ismeri, de aki mégsem, annak az előadás előtt kiosztott szórólap segít:

„Prométheusz. Isten. Hős. Lázadó, akinek személyes tragédiája egyúttal az emberiség legnagyobb dicsősége. Ellopta a tüzet az istenektől és megosztotta az emberekkel, egyenrangúvá téve őket a halhatatlanokkal. De mint minden mártírnak, Prométheusznak is nagy árat kell fizetnie nagylelkűségéért. Száműzve az Olümposzról egy sziklához láncolva kell szenvednie, míg egy sas, Ethon minden nap a májából lakmározik.”

Ezt a történetet mutatta be nekünk, a már említett Turós-Máté Kinga. A darab rendezője és koreográfusa, Katona Gábor szakmaisága, tudása és tapasztalata, találkozott most Turós-Máté Kinga, a mi Kingánk szakmaiságával, tudásával és tapasztalatával. Az eredmény pedig egy minden mozdulatából erőt, dübörgő akaratot sugárzó magasan ívelő előadás. Egyáltalán nem csoda tehát, hogy meghívták a debreceni Csokonai Színház MagdaFesztjére, amelyet Szabó Magda tiszteletére szerveznek és amelyen női előadóművészek mutatkoznak be.

Miért fontos, hogy Kinga az egyetlen és az összes szereplője is az előadásnak? Sok olyan előadást láthatunk (vagy keveset, de egyet már biztosan láttunk életünkben), ahol egy színész alakít több szerepet. Ez eddig nem különleges (de az persze, csak nem releváns a mi olvasatunkból). Itt nem az történt, hogy különböző kosztümöket magára kapva, vagy más hangnemben beszélve érezhetően karaktert váltott volna. A minimál térben az eszközhasználat is a legkevesebbre szorítkozott: kövek a tér négy pontján, két apró kavics, két darab kesztyű, és egy tégla (téglapapucs, vagy akár nevezzük kötelekkel átszőtt sziklának, ugyanaz a végeredmény). Az „egyetlen és összes” szereplő kihangsúlyozása azért megkerülhetetlenül fontos momentum ebben a darabban, hiszen visszatérő mozdulatokkal táncolja el Ethon-t, Prométheuszt is. A kínzó és kínzott ezáltal lesz eggyé.

Külön figyelemreméltó, hogy az előadás alatt Franz Kafka: Prométheusz című írása hangzik el, Kinga szájából. Tehát 45 perc kemény balett után az előadónk... szaval. Mégpedig Kafkát. Tandori Dezső fordításában.

Ez lenne az:

Prométheuszról négy monda ad hírt:

- Az első szerint odaláncolták a Kaukázus sziklájához, mert az isteneket elárulta az embereknek, és az istenek sasokat küldtek, melyek tépdesték mindig újrasarjadó máját.

- A második szerint Prométheusz a lecsapó csőrök okozta fájdalmában egyre mélyebben nyomult a sziklába, míg eggyé nem lett vele.

- A harmadik szerint évezredek során elfelejtették árulását, elfeledték az istenek, a sasok, ő maga.

- A negyedik szerint mindenki belefáradt az immár ok nélkülibe. Belefáradtak az istenek, belefáradtak a sasok, fáradtan összezárult a seb.

Maradt a megmagyarázhatatlan sziklahegység. (A monda a megmagyarázhatatlant próbálja magyarázni. Mivel a valóságra épül, újra megmagyarázhatatlanságban kell végződnie. - ez már nem hangzott el, az előadás narratívája enélkül lett teljes)

Az előadás teljes terjedelmét, körülbelül egy órát a közönség néma csendben, egy mozdulat, egy köhintés nélkül csodálta végig. A harmadik színpadra tapsolás után a negyedik elmaradt. Csak a némaság, és mozdulatlanság maradt. És a félelem, ami hosszan tart, és beleég az emberbe.

Katona Gábor a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc Tagozatán végzett 1991-ben, majd a Zsuráfszky Zoltán által vezetett Budapest Táncegyüttes táncosa, koreográfus-asszisztense. A modern tánc területén elsőként a Phobos Táncegyüttessel dolgozott. 2001-től 2006-ig a Közép-Európa Táncszínház tagja, melynek művészeti vezetője Horváth Csaba. 2006-tól független előadóként Bozsik Yvette, Duda Éva, Kovács Gerzson Péter, Topolánszky Tamás darabjaiban táncolt. 2003 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem vendégtanára. 2006-ban végzett a Magyar Táncművészeti Főiskola Koreográfus szakán. 2006-tól 2009-ig Árkosi Árpád, Andzrej Bubien, Eszenyi Enikő, Gothár Péter, Göttinger Pál, Kiss Csaba, Sopsits Árpád, Tasnádi István, Vidnyánszky Attila rendezők felkérésére prózai, illetve zenés előadásokhoz készített koreográfiákat. táncélet.hu

Kiemelt lead képünk " target="_blank" rel="noopener">az előadás előzeteséből való.