Ahogy még nem láthattuk

2017.12.07. 08:10

Bemutatták Kocsy Gábor Erdély varázsa című fotóalbumát

A városi múzeumban tartották nemrég a somlóvásárhelyi származású biológus, Kocsy Gábor Erdély varázsa című fotóalbumának bemutatóját. A képeket erdélyi utazásai során örökítette meg.

brm

Kocsy Gábor dedikálás közben. A kiadványhoz tavaly Jókai Anna írta az ajánlást Fotó: Györkös József

A vetítéssel is egybekötött fotóalbum-bemutatón kiderült, a felvételek 1986 és 2016 közötti időszakból kiragadott egy-egy momentum lenyomatát őrzik. Kocsy Gábortól megtudtuk, hogy fiatal éveit Ajkán töltötte, sok szállal kötődik a városhoz. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézetének kutatója, akinek Erdély mindig is központi szerepet foglalt el az életében.

Elmondása szerint régi vágya volt az album kiadása, mert szerette volna az ott élő embereket, a tájat, a kultúrát abból az aspektusból a közönség elé tárni, ami nem az eddig megszokott megjelenítési forma. Az alkotó a könyvben, a Kárpátokon belüli területek mellett Moldva magyarok lakta falvait is a közönsége elé tárta. A kisebb települések népművészeti értékeire és a néphagyományok bemutatására fókuszált. Az album képi világában a vallást, az ünnepeket az erdélyi hegyekkel és az ottani növényvilággal is kiegészítette. A fontosabb városokról sem feledkezett el, így egy-egy felvételen azokat is szerepelteti. Kocsy Gábor a vetítés után személyes élményeit és egyéb történelmi vonatkozású érdekességet is megosztott hallgatóságával. Kiderült, hogy az idén megjelent kiadványhoz tavaly decemberben Jókai Anna író írta az ajánlást. Az esemény dedikálással és kötetlen beszélgetéssel ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában