ismeretterjesztés

2017.09.22. 10:30

Előadásokkal népszerűsítik a komolyzenét

Országosan is hiánypótló előadás-sorozatot indított el két éve négy fiatal zenetanár és egyetemi hallgató. Az ismeretterjesztő programban a zenetörténet nagyjairól hallhatnak előadásokat az érdeklődők.

Marton Attila

Lukács Elek és Sipos Csaba, a zenetörténeti klub két alapítója Fotó: Marton Attila

A zenetörténeti klubot egyetemi hallgatók és fiatal zenetanárok alapították két éve, akik szívügyüknek tekintik a város kulturális életében való részvételt és saját szakmai fejlődésüket. Lukács Elek, a Veszprémi Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI zeneelmélet-tanára, a sorozat ötletgazdája mellett a klub elindításában és szervezésében Golarits Flóra, a Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Karának zongoraművész mesterszakos hallgatója, Sipos Csaba, a Veszprémi Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI ütőhangszeres tanára és Varga Áron, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene szakos hallgatója vesznek részt. Az előadás-sorozat hiánypótló, nem véletlen, hogy a klub ötletét Erdélyi Ágnes, Veszprém Város Vegyeskarának karnagya, a Magyar Kodály Társaság tagja is felkarolta. A szervezők tudomása szerint Budapestet kivéve nem akad párja kezdeményezésüknek, veszprémi előzményként M. Tóth Antal zenetörténeti előadásait említik. Az első évad 2015 őszén indult, az első előadást Erdélyi Ágnes tartotta a Kodály-koncepcióról, majd öt Bartók Béla-előadást hallhattak az érdeklődők. A második évadban évfordulós magyar zeneszerzők, így Ádám Jenő, Ligeti György, Gárdonyi Zoltán és Gárdonyi Zsolt, Bozay Attila, Bárdos Lajos és Dohnányi Ernő munkásságáról beszéltek az előadók, részletezi Lukács Elek.

Lukács Elek és Sipos Csaba, a zenetörténeti klub két alapítója Fotó: Marton Attila

A program nemcsak a szakmai közönségnek szól, elsősorban ismeretterjesztő jellegű: az alapítók célja, hogy közelebb vigyék és népszerűsítsék a komolyzenét. Az előadásokon többször vetítenek, vagy zeneművekből játszanak részleteket, magyarázza Sipos Csaba. Egy évadban hat előadást szerveznek a Hangvilla konferenciatermében, ahol az elmúlt években neves zenetudósokat és művészeket is megnyertek elő-adónak, így Berkesi Sándort, a Debreceni Egyetem professzorát és a Debreceni Református Kollégium Kántusának karnagyát, Szabó Balázst, a győri Széchenyi Egyetem zenetörténet-tanárát és Rostetterné Nagy Ritát, a Veszprémi Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI tanárát. Az idei évadot pedig Solymosi-Tari Emőke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzorának előadása zárja majd. Az alapítók kulturális ismeretterjesztő misszióként is tekintenek a sorozatra, a jövőben szeretnének gimnáziumokat is bevonni a programba, a közelmúltban pedig az egyik vidéki településről kaptak megkeresést, hogy tartsanak előadást, aminek szívesen tesznek eleget. Úgy vélik, ha már egy fiatalt vagy laikust megnyernek a komolyzenének, sokat tettek. – Az elő-adásokkal igyekszünk tágítani a hallgatók zenei látókörét, és nem titkolt célunk, hogy a jövő értelmisége életének szerves része legyen az igényes zenei kultúra – mondja Sipos Csaba. A szeptember 22-én, pénteken 19 órakor kezdődő harmadik évadot Kodály Zoltán munkásságának szentelik, a zeneszerző születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából, emellett Lajtha Lászlóról hallhatnak majd egy előadást az érdeklődők. A sorozat támogatására a négy alapító részvételével koncerteket is szerveznek: januárban a zeneiskolában muzsikáltak Unghváry Eliza konzervatóriumi növendékkel kiegészülve, nyáron a veszprémi evangélikus templomban adtak orgonahangversenyt, ahol Pituk Sára zeneiskolai tanuló is bemutatkozhatott. A sorozat sikerén felbuzdulva szeretnék, ha az előadásokat egy évadban három koncert kísérné, amelyből kettőt az alapítók tartanának, egyet pedig egy országosan ismert művész vagy együttes. A tervek szerint idén a Kodály Vonósnégyes ad koncertet november 7-én a Hangvillában.

A következő hat-hét év programja is összeállt. A legismertebb romantikus magyar zeneszerzők, a településhez kötődő alkotók munkássága mellett önálló évadban dolgoznák fel a 20. századi zeneszerzők és a századfordulós zeneszerzők életműveit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában