A karcagi cigánysorról a debreceni egyetemig

Csakhogy ennek a távolságnak a megtételéhez Horváth Józsefnek jóval többet kellett utaznia. Mert az életben a legyőzendő távolságok sokszor nehezebbek és bonyolultabbak, mint ahogy azt az algoritmusok le tudnák modellezni. És persze akkor is így van ez, ha az út a karcagi cigánysorról a debreceni egyetem doktorjelölti iskolájáig vezet.

Nehéz elvonatkoztatni a sztereotípiáktól, hiszen, ha az emberek meghallják, hogy molekuláris genetikus, akkor a többségünknek a fehér köpenyes tudósok jutnak eszünkbe, akik tiszta laboratóriumi környezetben pipettákkal, Petri-csészékkel, kémcsövekkel, mikroszkópokkal dolgoznak. De mi van akkor, ha a molekuláris genetikus „szénné” van varrva saját maga tervezte tetoválásokkal, 140 kilóval csinálja a fekvenyomást, csúcsmobillal tolja a szelfiket többezres követőtáborának, kemény holland technozenét hallgat, és büszkén vállalja, hogy cigány. Horváth József, vagyis „Joz” esetében csak a laboratóriumban működnek a sztereotípiák.

Kivételesen nem Debrecenből, hanem Budapestről érkezett, Balatonfűzfőn tartott előadást fiataloknak, majd azonnal ment vissza a fővárosba, onnan pedig Hollandia egyik legnagyobb technozenei fesztiváljára; sűrű program alig 48 óra alatt. A 29 esztendős fiatalember rendkívül aktív életet él, tudatosan használja a közösségi médiát, oldalán rendszeresek a fotók családjával, barátaival, tudományos kutatásáról, kollégáiról, beszámol, merre utazott, kikkel ismerkedett meg, naponta több idézetet oszt meg, posztjaira alkalmanként több százan reagálnak. Ilyen az élete Horváth Józsefnek, aki molekuláris genetikus, hosszabb ideje a szájüregi rák korai diagnosztikájával foglalkozik, az első angol nyelvű publikációja pedig nemrég jelent meg a Pathology & Oncology Research című szaklapban.

– Karcag cigánytelepén nevelkedtem, viszonylag ingerszegény környezetben; bár az elmúlt években már javult a helyzet, de ott középfokú végzettséggel nem sokan rendelkeznek, a diplomáról meg ne is beszéljünk – mondta Horváth József. Több százezer cigány él Magyarországon, elenyésző hányaduk jut be egyetemre. Alapvetően ezek nem mérhető adatok, csak akkor lehet vizsgálni, ha – mint például ő – vállalja a származását. – Én ugyanannyira vagyok cigány, mint magyar.

Arra, hogy a versenyben, amit életnek nevezünk, hendikeppel indul, nagyon korán rájött, 5-6 éves korában érzékelte, hogy hátrányos helyzetű.

– Nehezebb valamit elérni, ha hátrányból indulunk, hiszen arányaiban sokkal többet kell küzdeni. Ráadásul, aki halmozottan hátrányos helyzetű, az a mínusz kettőről indul. El kellett fogadnom már korán, hogy az vagyok, aki – mondta, hozzátéve ugyanakkor: sokáig fehér bőrű akart lenni, álmodozott, milyen jó lenne az.

– A cigányságomat átokként éltem meg, mert a környezetemből azt kaptam, hogy cigánynak lenni átok. Az életben bármit elkezdtem, mindig azzal szembesítettek, hogy nem sikerül, mert más vagyok, mert cigány vagyok, mert tetoválásaim vannak, mert kigyúrt vagyok. Le kellett küzdeni a félelmemet, többek között a kishitűséget.

– Szerintem a mai társadalom egyik hibája, hogy nem tudjuk a fiatalokat céltudatossá nevelni. Nem tudtam, mi szeretnék lenni, de arról határozott elképzelésem volt, mit szeretnék: nem akartam olyan helyzetben élni, mint korábban, ki akartam törni, ez volt az egyetlen vágyam – fogalmazott. Nehéz céltudatossá válni, küzdeni, mert az eredményhez vezető út nagyon rögös. A beszélgetés során a céltudatosság mellett felmerül egy másik fontos tényező, amit József is sokat hangoztat: a hit.

– Hinni és bízni önmagadban; a hit megnyilvánul abban, hogy tudsz hinni önmagadban. Nagyon vallásos vagyok, de addig nem tudtam hinni önmagamban, míg Istenben sem hittem, ez volt a fordulópont – mondta.

Visszatérve az életúthoz: József Karcagon fejezte be az általános iskolát, tanáraitól nagyon sok útravalót kapott. Visszanézve is csak azt tudja mondani, hogy nagyon rossz gyerek volt, többször csak az mentette meg a kirúgástól, hogy kitűnően tanult.

A biokémia varázsa már középiskolás korában megérintette, innen egyenes út vezetett az egyetemre, most éppen a doktori iskolát végzi. Kutatási területe a szájüregi daganatok korai diagnosztizálása, sajnos a szomorú statisztika alapján Magyarország az első helyen áll.

József beszélt arról is, ha fontossági sorrendet kellene felállítania, akkor az első lenne a családja, hiszen kultúrája szerint mindennek az az alapja, előrébb való, mint a karrierje; egy életen át visszük magunkkal, hogy csak a családra számíthatsz. A kutatás viszont az a dolog, amiben megtalálta önmagát, míg a harmadik fontos alapköve életének a hit.

– Az elmúlt években a munkásságom és tevékenységem miatt több elismerést kaptam, sokan példaképnek tartanak. Ezzel sokáig nem tudtam mit kezdeni, majd rájöttem, hogy nagyon sok fiatalt elérek. Szeretnék a példámmal a szemléletváltásukban segíteni, ezért vállalom el a felkéréseket, próbálok a kutatás mellett mindegyikre időt szánni. Az, hogy ennyi ember kíváncsi rád, egyrészt nagyon jó dolog, ugyanakkor óriási felelősség is, hiszen súlyuk van a szavaimnak.

És ha már a példaképeknél tartunk, Horváth József példaképe az édesanyja, aki túlélt már több infarktust, agyvérzést, küzd és életben van, felnevelte őt és testvéreit; ő a legnagyobb harcos – fogalmaz.