harc a grundért

2017.10.15. 12:14

Közkívánatra újra Pál utcai fiúk

Hosszú perceken át tartó álló tapssal ünnepelték a nézők október 7-én a Hangvillában Dés László–Geszti Péter–Grecsó Krisztián zenés játékát, A Pál utcai fiúkat.

Leitner Vera

A Molnár Ferenc méltán híres ifjúsági regényből készült darabot Budapesten a Vígszínházban alig egy éve vitték színre, s az első vidéki helyszín, illetve a második bemutató jogát a veszprémi Pannon Várszínház kapta meg.

Az előadás koreográfusa Krámer György, rendezője Vándorfi László.

A Pál utcaiak és a Vörösingesek, a grund, a Füvészkert, az einstand, a Gittegylet mind-mind olyan kifejezései a magyar szépirodalomnak, melyek megidézik a verklimuzsikától hangos, békebeli pesti utcák hangulatát, s minden alkalommal emlékeztetnek arra, hogy az önfeláldozó talpig becsület az, amely kivívja még az ellenség csodálatát is, s mely végül az igazak nevét csupa nagybetűvel vési be a valóban fontos könyvekbe.

Fotók: Pannon Várszínház

A Pál utcai fiúkat a Pannon Várszínház társulatának előadásában legközelebb október 19-én csütörtökön 19 órakor láthatja a veszprémi közönség a Hangvillában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában